Olimpia: Csollány Szilveszter: „Aggaszó a magyar sport helyzete”
- Nagyon szuper volt minden, fantasztikus volt a helyszínen átélni az olimpia sajátos hangulatát. A pekingi szurkolói klub tagjaként utazhattam ki, korábbi olimpiai bajnokok társaságában. A klubban esténként beszélgetések voltak korábbi olimpikonokkal, vagy a faluból hozzánk látogató sportolókkal. Egyébként a sógorom is velem tartott, a szállásunk kényelmes volt, jókat ettünk, egyszóval pozitív élményekkel gazdagodtam.
-A magyarok szereplése mennyire volt csalódás?
-Sajnos ez az olimpia nem úgy sikerült, mint a korábbiak. De nem tudom, hogy az egyes sportágak, sportolók szereplését milyen tényezők befolyásolták, így nem szeretnék elhamarkodottan véleményt mondani. Sajnos már az sokat sejtető volt, hogy egyre kisebb csapattal tudunk csak részt venni, hiszen a kemény kvalifikációs sorozatok után mindössze 170 főt indíthattunk. Egy biztos, aggaszó a magyar sport helyzete, a nem megfelelő háttér, és a támogatottság hiányában várható volt, hogy előbb utóbb összedől a rendszer. A problémák ugyanis nem most jelentkeztek először, csak mivel mindig erőn felül teljesítettünk a világversenyeken, ötkarikás játékokon, így a gondokat rendre szőnyeg alá lehetett söpörni. A borzasztó körülmények miatt egyre kevesebben mennek el sportolni, mert egész egyszerűen ma nem éri meg Magyarországon profi sportolónak lenni. Bár sokan mondják, hogy az aranyért már szép pénzt lehet kapni, de hát nem lehet mindenkiből olimpiai bajnok. A szülők inkább azt vallják, a gyerek tanuljon, a sport így egyre inkább háttérbe szorul. Az edzők hatalmas számban hagyják el az országot, azért mert itthon képtelenek megélni abból, amit igazán szeretnek, és amihez értenek. Ha csak a tornáról beszélünk, több magyar edző dolgozik külföldön, mint itthon.
- Ha már a torna szóba került, hogy tetszettek most már külső szemlélőként a versenyek?
-Nagyon élveztem, fantasztikus csarnokban zajlott a viadal. Gál Robiért nagyon szorítottam, és nagyon sajnálom, hogy Berki Krisztián nem lehetett ott, pedig lólengésben biztosan érmet szerzett volna. Ha a hazai pályán szereplő kínai tornászt nem is tudta volna megelőzni, de ha megcsinálja azt a gyakorlatot, amit tud, a dobogóra mindenképpen odaér, erre nagy tételben fogadtam volna.
- Mit vársz a hátralévő pár napban a magyaroktól?
-Holnap játszik női kézilabda válogattunk az oroszokkal, és mivel eddig eléggé hullámzó teljesítményt nyújtottak a lányok, így bármi előfordulhat, bár reálisan nézve jobbak az oroszok. Azért én reménykedek, hogy a románok után őket is meg tudjuk majd lepni, és ott lehetünk a döntőben, mint ahogy a férfi pólósainkat is oda várom. Sajnos a női vízilabdázóink csak a bronzért játszhatnak, de számomra így is ők okozták az egyik legkellemesebb meglepetést. Nagyon tetszett a remek csapategységük, így bosszant, hogy nem jutottak fináléba, de a harmadik hely azért még meglehet. Nagyon jó szereplést, és sok érmet remélek még kajak-kenusainktól, mint ahogy Balogh Gábort is az első hatba várom, bár a kínai lovakkal nem árt majd vigyázni, így sok függ majd a ló sorsolástól is. A nehézségeink ellenére én azt mondom, két aranyunk biztosan lesz!
Cs. Z. / SLM