Olimpia:Mao háttérbe szorult
Erre a meglepődve mosolygó úriembert pillanatok alatt ruharángató kínaiak fogták körbe, és a téren minden eshetőségre készen várakozó tévés stábok is akcióba lendültek. A BBC egyik tudósítója hitelesítette, hogy valóban a nyolc aranyat szerző úszógép került a kereszttűzbe, ezután a hisztéria még nagyobb lett. A hórihorgas amerikai zavartan csóválta a fejét, de különösebben nem tiltakozott a megkülönböztetett hisztéria ellen. Az illető természetesen nem Michael Phelps volt, a jó tízéves kor- és tízkilós súlykülönbség mellett az is a szenzáció ellen szólt, hogy Phelps aligha fogja egyedül meglátogatni Kína központi terét. Az persze nem kizárt, hogy a hasonmás nem véletlenül vonta magára a tömegek figyelmét...
Borsik Richárd/Sportlife Media, Peking
Horváth dereka rendben, az öttusalovak nem annyira
Holnap a hölgyek versenyével, a címvédő Vörös Zsuzsannával valamint Gyenesei Leilával megkezdődik az öttusázók kétnapos rohanása. A szinte a rajtig Szöulban készülő öttusázók jó állapotban vannak, a napokkal ezelőtt idegbecsípődést szenvedett Horváth Viktor is tünetmentes. Vörös Zsuzsanna higgadtnak látszik, Balogh Gábor nagyon elszánt, Horváth pedig hozza a nyugodt formáját. Egyedül a nyári olimpián újonc Gyenesei Leila látszik kicsit izgatottnak.
Meg persze a négyfős csapatot segítő szakemberek, akik elsősorban a lóállományt illetően bizonytalanok. A hírek szerint a négylábú mezőny fele nem üti meg az olimpiai színvonalat. Ami a legjobb lovasok közé tartozó magyarok számára nem túl rossz hír, kivéve persze, ha pont rossz nevet húznak ki.
Borsik Richárd/Sportlife Media, Peking