Sporthírek

Olimpia:Pólós lányok és Boczkó Gábor

Olimpia:Pólós lányok és Boczkó Gábor
A vívók sajnos dicstelenül zárták az olimpiát, a női vízilabdázók viszont még sok örömet okozhatnak a szurkolóknak, addig is egymást nevettette a sportolói és a szurkolói tábor.

Közönségtalálkozón futottak össze Peking külvárosában magyar drukkerek a párbajtőröző egyéni és csapat negyedik helyezett Boczkó Gáborral kiegészült női pólócsapattal.
A már elődöntős hölgyek elemükben voltak, elmesélték, hogy az olimpiai faluban is igyekeznek tv-n megnézni a többi magyart, és akár siker, akár balsiker után jönnek haza a társak, nagy lelkesedéssel fogadják. Elmondták azt is, hogy hivatalos takarodó nincs, csak az ébresztő adott. Drávucz Ritáék nem igazán foglalkoznak vele, hogy a hollandokkal vagy az olaszokkal kell játszaniuk a fináléért, aki jön, azt kell legyőzni. Így van ezzel Godova Gábor szövetségi kapitány is.

„Mindegy, hogy kivel játszunk, mindkét csapattal jól ismerjük egymást, nagy taktikai csata lesz. Az első, akklimatizációs hét az olimpiáról szólt, viszont ahogy elkezdődtek a csoportmeccsek, úgy tekintünk az ötkarikás játékokra, mint bármelyik világversenyre. Aztán ha vége lesz a menetelésünknek, már ismét az olimpiára fogunk visszagondolni. A kínai szervezők nagyon készségesek, de nagyon mereven ragaszkodnak a szabályokhoz, bár talán lazul a helyzet. Az edzésidőpontok egyeztetésénél volt a legtöbb gondunk, mert ők sok órával a meccsek kezdése előtt már kihirdetik medencezárat. Ráadásul osztoznunk kell az uszodán az öttusázókkal is. Azért egyre javul az összhang, az ismeretséggel együtt"- mondta Godova Gábor.

 

boczkogabor_917_2008081794726_144.jpg

 

 


Boczkó Gábor a Mincza-Nébald Ildikó bronzérmétől eltekintve sikertelen magyar vívók nevében csak annyit mondott, hogy alaposan át kell tanulmányozniuk a pekingi leszereplést, és levonni a tanulságokat.
„Remélem, hogy a szurkolóknak az előttünk álló héten több örömre lesz okuk" - mondta Boczkó, aki Mincz-Nébald után a legeredményesebb magyar vívó volt.

 

Borsik Richárd/Sportlife Media, Peking