Sporthírek

Olimpia:Sengjang, Kína Siófoka

Olimpia:Sengjang, Kína Siófoka
Pekingtől kétszáz kilométerre található tengerparti Sengjang az olimpia egyik focihelyszíne volt, de nemcsak ezért az egyik kedvenc célpontja az ötkarikás turizmusnak.
Ugyanis hivatalosan itt kezdődik a Kínai Nagyfal, amely szó szerint a tengerből nő ki. A látványosság vonzerejét és a mediterrán éghajlatot kihasználva a helyi vezetők egy több kilométeres, fövenyes strandot is létrehoztak. A Távol-Kelet egyik legtávolabbi fürdőzőhelyét nem sok különbözteti meg a Riviérától, úgy a hetvenes évek stílusában. Itt is vannak bóvli- és üdítőitalárusok, lehet napernyőt, nyugágyat bérelni. A strandoló tömegeket azonban szemmel tartják a vízből és a partról is, és ha rendetlenséget tapasztalnak, előkerül a hangszóró, jelentős hangerővel és hosszúsággal teremtik le a delikvenst. Akik kezüket-lábukat törve engedelmeskednek, hiszen mint mindenhol, a strandon is vannak olyanok, akik nem szólnak, csak ingben-nadrágban, mezítláb üldögélnek, és távcsővel pásztázzák a partot.

Borsik Richárd/Sportlife Media, Peking