Olimpia:Vereckei és Vajda meggyőző döntőbe jutása
Vereckei tudniillik jobb időt (1:42.15) evezett harmadikként, mint a másik két középfutam győztese: a kanadai van Koeverden (1:42.43) és az új-zélandi Ferguson (1:42.23). A magyar világklasszis futamát egyébiránt Janics Natasa horvát színekben versenyző testvére, Stjepan Janic nyerte, aki boldogan pacsizott Ákossal a befutó után.
A kenusoknál is hasonlóan nagy bravúrt hajtott végre Vajda Attila. Sokat elárult a mezőny erősségéről, hogy a C-1 500 méter első középfutamában kiesett az olimpiai címvédő Andreas Dittmer, hisz hiába próbált hajrázni, csak negyedik helyen zárt. Vajda bezzeg nem hagyta a végére a döntést, kiváló rajt után hamar az élre állt, és mindvégig vezetve, az első helyen finiselt a címeres fejpántban küzdő szegedi kenus.
Sáfrán Mátyás és Sáfrán Mihály a C-2 500 méteres középfutamban volt érdekelt. Mindent megpróbáltak, de nem tudtak beleszólni a továbbjutásért folytatott harcba, nyolcadik helyen végeztek, így nem jutottak a fináléba.
Pénteken magyar idő szerint 9 óra 30 perctől 11 óra 20 percig kerül sor a pekingi olimpia 1000 méteres döntőire, és a női K-4 500 méteres fináléra. Szombaton, ugyanebben az időpontban rendezik a többi 500-as döntőt.
Angyal Zoltán a következőképp értékelte a csütörtöki versenynapot: - Szerintem Vereckei és Vajda is szépen ment. Vereckei időeredménye csodás, amely önbizalmat adhat neki a döntőre. Attila tanult előfutambeli hibájából, és jól rajtjának is köszönhetően magabiztosan jutott be a fináléba. A Sáfrán-testvéreknek az 500 a gyengébbik számuk, becsületesen helytálltak, de ma sajnos nem tudtak igazán versenyben lenni. Mi a döntők során egy számot hagyunk ki a tizenkettőből, a németek kettőt, ami jelzi, mekkora csaták zajlanak csupán az éremszerzés lehetőségéért is. Borzasztó kemény a mezőny, pénteken Vajda, a Kammerer, Kucsera páros és a női kajak négyes lehet harcban az aranyért, ám a dobogó szinte elvárás velük szemben.
Forrás: MKKSZ/Ganczer Gábor/SLM