Paksra látogat a Loki
Még soha nem kapott ki a DVSC-TEVAa tolnai alakulattól, ám az mégis mumusnak számít.
A Soproni Liga 15. fordulójának nyitó mérkőzésén, pénteken 19 órakor a DVSC-TEVAa Paks otthonában vendégszerepel. A találkozót a Duna TV élőben közvetíti, ám a hírek szerint így is sokan kísérik el a csapatot az idei utolsó bajnokira. Elkél majd a buzdítás, hiszen az előző szezonban egyszer sem tudták legyőzni Égeréket. Debrecenben 1-1-es, Pakson 2-2-es döntetlen született a két gárda összecsapásán.
Először a 2006/2007-es bajnokságban találkozott egymással a Loki és az újonc Paks. A Tolna megyei városban gólnélküli döntetlen született, a tavaszi visszavágón is csak kínkeservesen, 1-0-ra tudták legyőzni a zöld-fehéreket.
Gellei Imre csapata idén ötször győzött, három döntetlen mellett hatszor vereséget szenvedett, ezzel a teljesítménnyel a 11. helyen áll a tabellán. Hazai pályán kétszer gyűjtötték be a három pontot, kétszer kikaptak, kétszer pedig döntetlent értek el. A ősz folyamán hullámvölgybe is kerültek, de úgy tűnik, onnan kikászálódtak, hiszen legutóbb a Haladásotthonában nyertek 1-0-ra.
sportandmedia