Sporthírek

Peking 2008: 100 000 darab óvszer áll a sportolók rendelkezésére

Peking 2008: 100 000 darab óvszer áll a sportolók rendelkezésére
Az olimpián már megszokhattuk, hogy fontos a biztonság, amelyre a rendezőknek tetemes összegeket kell fordítaniuk. A biztonságos szexre a résztvevőknek viszont egy petákot sem kell költeniük.
Bár a szex még nem olimpiai sportág, de a 10500 ember által lakott faluban már sok kiesett, és így rengeteg szabadidővel rendelkező versenyző van.

A kezdeményezés nem újkeletű, hiszen már 1992-től, az AIDS világméretű terjedésétől tart. Igaz a barcelonai játékok óta a kondomok száma folyamatosan emelkedett.

„Sok fiatal, erős és egyedülálló sportoló él a faluban, és mint mindenhol, itt is szövődhetnek szerelmek. Nekünk az a feladatunk, hogy mindenki számára elérhetővé tegyük a védekezés lehetőségét. Meg akartunk róla győződni, hogy mindenki birtokában van azoknak az információknak, amellyel megvédheti magát a betegségekkel szemben" - mondta Ole Hansen, egy UNAIDS- szervezet szóvivője.

Az UNAIDS, a pekingi szervezőbizottság (BOCOG), és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) együttesen biztosítja a 100000 darab óvszert. Ennek szükségességét az is mutatja, hogy a 2000-ben, Sydneyben rendezett játékok alkalmával nagyon gyorsan elfogyott a 70000 db-os készlet, melyet így kénytelenek voltak további 20000-el kipótolni.

„Különböző vallású és kulturális hátterű emberek jöttek össze Pekingben, a világ minden tájáról. Talán közülük sokaknak kényelmetlen lehet a helyzet, így a diszkrécióra is figyelve úgy oldottuk meg a dolgot, hogy senki sem lássa, hogy gumióvszert kapott az illető"- fejezte be mondandóját Hansen.

 

CSZ/SLM