Sporthírek

Peking 2008:Gyülekeznek a sztárok

Peking 2008:Gyülekeznek a sztárok
Az olimpia lábrakapott, és a magyar hírességekből is egyre többet látni a kínai fővárosban.

A múlt olimpiai bajnokai közül itt van már többek között Csollány Szilveszter, Szabó „Joe" József, Rózsa Norbert, Pulai Imre, Novák Ferenc, Kovács „Koko" István, Magyar Zoltán, Kárpáti „Gyurika".
Az egyik leglelkesebb drukker a volt válogatott kézis Pádár Ildikó, aki nemcsak az övéi meccseire megy ki, de nemzetiszínű pólóban az uszodában szorított a Kemény-csapatnak is.
A kis magyar közélet ismert alakjai közül természetesen eljött Gyenesei István, sportért felelős miniszter, és a honvédelmi tárcát vezető Szekeres Imre is tiszteletét tette, és mint a Magyar Triatlon Szövetség elnöke, külön örülhetett annak, hogy Kuttor Csaba rajtengedélyt kapott. Felbukkant a közönség soraiban az egykori belügyminiszter, Pintér Sándor is, és hogy a könnyedebb műfaj se maradjon ki, a magyar szurkolósereg egyik legszemrevalóbb tagja nem más, mint Debreceni Zita.

 

 

Borsik Richárd/Sportlife Media, Peking