Peking 2008:Kemény délelőtt az uszodában
Sydney és Athén bajnokai némileg feszülten láttak neki az első igazi feladatuknak, és a Montenegró elleni 10-10, illetve a majdnem vereséget okozó rossz helyzetkihasználás elég fejfájást okozott Kemény Dénes szövetségi kapitánynak, és a lelátót izzító többszázfős magyar tábornak.
Utóbbiak méltó vetélytársra találtak a montenegrói keménymagban, akik csekély létszámuk ellenére nagy hangerőt produkáltak. A konkurencia első jelére a meccsnézést és drukkolást nem Pekingben tanuló magyarok a tribün különböző részeiről azonnal összeszaladtak, és egyesült erővel nyomták el a balkániakat.
Némi magyar fineszt is igénybevettek ehhez, tudniillik a szokás szerint kivezényelt, a hangpárbajtól némileg megilletődötten, de azért gépiesen „szurkoló" kínaikat gyorsan megtanították a „Hajrá magyarok!" rigmusra.
A döntetlen után az addig egymás ellen (de csak hangban) harcoló drukkerek viszont már békében sörözgettek és fényképezkedtek az ötkarikás talponállóban. Addig, amíg be nem futott egy „véletlenül" arra járó kínai lelkes ember el nem kezdte velük skandáltatni az olimpia szlogenjeit. Mert Kínában még a véletleneknek is hibátlanul kell működniük.

Borsik Richárd/Sportlife Media, Peking