Sporthírek

Peking 2008: Két olimpián két sportágban két érem!

Peking 2008: Két olimpián két sportágban két érem!
Rebecca Romero történelmet írt. Az Athénban evezésben megszerzett ezüstérem után Pekingben kerékpározásban aranyat nyert. Ezzel pedig ő lett az első brit női sportoló, aki két különböző sportágban tudott olimpián dobogóra állni.

Hihetetlen, de mindössze 10 éve, 18 évesen kezdett el versenyszerűen sportolni és mégis olyan nagyszerű evezős lett belőle, hogy 24 éves korára világkupa győztes és olimpiai ezüstérmes csapat tagja lehetett. Athén után a gyakori sérülések miatt abbahagyta az evezést, sőt egyáltalán nem akart versenyszerűen sportolni. Ekkor keresték meg a pályakerékpáros válogatott edzői. Ezt a sportágat előtte sohasem próbálta, de amikor elkezdte az edzéseket, egyből látszott, hogy hatalmas tehetség.
Aztán, amikor az első versenyét simán nyerte, talán már ő is elhitte, hogy lehet keresnivalója. Gyakorlatilag másfél év komoly felkészülés után utazott ki Pekingbe és már a verseny előtt az esélyesek közé sorolták a szakemberek. Ő maga is úgy nyilatkozott, hogy aranyéremért utazik Kínába. A terv sikerült, megnyerte a 3000 méteres üldöző versenyt, ezzel beírta magát az olimpiák hősei közé.

 

 

Máté Szilárd/Sporlife Média