Peking 2008: Maradona lesajnálja a brazilokat!
„Régen láttam ennyire védekező stílusban focizni a brazilokat. Egy pillanatig sem gondoltam arra, hogy veszélyt jelentének a mi kapunkra, annyira gyengén játszottak. Ronaldinhot senki nem segítette, semmilyen összjátékot nem láttam. A mieink a mezőny minden szegletében jobban játszottak - nyilatkozta Maradona.
Pedig a dél-amerikaiak azzal a céllal érkeztek, hogy megtörve a sok éves átkot végre az olimpiai bajnoki címet is begyűjtik. Ennek érdekében sok sztárt hívtak a csapathoz, ami erős feszültséget keltett a szövetség és a játékosok klubjai között. Azonban hiába a Ronaldinhoval, Diegoval, Rafinhaval, Patoval megerősített keret, Messiék túl erős ellenfélnek bizonyultak.
A döntőben így megvan a lehetőség a címvédésre Riquelme és társai előtt, bár ehhez azt a Nigériát kell legyőzni, amely csapat 1996-ban, Atlantában pont Argentínával szemben nyerte meg a tornát.

Máté Szilárd/Sporlife Média