Sporthírek

Peking 2008: Rasszista spanyol kosarasok?

Peking 2008: Rasszista spanyol kosarasok?
A spanyol férfi kosárlabda válogatott eddig remekül szerepel a csoportküzdelmekben, ám a hírekben most mégsem emiatt szerepel. A játékosok egy közös csapatfotón ujjaikkal az ázsiai emberek szemformáját próbálták meg imitálni, ami nagy vihart kavart Kína-szerte.
A felvétel még elindulás előtt, otthon készült, és nem terjesztették túlságosan széles körben. A világbajnoki címvédő együttest emberi jogi szervezetek rasszizmussal vádolják, amit persze az ibériaiak hevesen visszautasítanak.

A napokban már számos helyen tiltakoztak a fotó ellen, blogok és cikkek témájául szolgált, bár a higgadtabbak túlérzékenységgel magyarázzák a jelenséget.

A Toronto Raptorsban játszó Jose Manuel Calderon, is hasonlóképpen vélekedett internetes naplójában.
„A képet helytelenül értelmezték. A csapatot támogató szponzorunk kért meg minket, hogy egy ilyesféle különös kacsintással pózoljunk. Nem gondoltuk, hogy ezzel hibát követnénk el, de sajnos néhány média ezt nem így látta"- védekezett az NBA-ben játszó kosaras.

Az ügy érzékenyen érintheti Madrid 2016-os olimpiai pályázatát is. Különösen, ha hozzátesszük, hogy a FIFA 2004-ben már megbüntette a spanyol labdarúgó szövetséget, miután az angolok elleni barátságos mérkőzésen rasszista bekiabálásokkal illették a vendégek színes bőrű játékosait. Idén februárban pedig a barcelonai Formula 1-es Nagydíjon festették be feketére arcukat a rajongók, így gúnyolva ki a britek pilótáját, Lewis Hamiltont.

„Szeretném kijelenteni, hogy nagyon tiszteljük az ázsiai embereket, és ha valaki ebbe bele akar magyarázni dolgokat, az nem normális" - próbálta Calderon menteni a menthetőt.

 

CSZ/SLM