Peking 2008: Tényleg csak a pénzen múlik minden?
Még mindig nincs aranyérmünk, minden esélyesünk korán búcsúzni kényszerült, egyedül a valóban hihetetlen Cseh Laci hozta magát a három ezüstérmével.
Az összesített ponttáblázaton jelenleg a 48 helyen állunk, talán még az utolsó napokban a kajak-kenu csapat javíthat ezen.
Ha megnézzük a táblázat többi részét, akkor elgondolkodtató, hogy tényleg csak a pénzen múlik-e a jó szereplés. Kína toronymagasan vezet, náluk mindenki tudja, hogy milliárdokat fordítottak a sportra, ennek következménye a 44 arany, ami biztos, hogy még több lesz a verseny végére.
Az első tíz között található országok esetében is biztosan több pénzt pumpálnak a sportba, mint a magyarok, de ha kicsit lejjebb nézelődünk, akkor már találunk érdekes eredményeket. A teljesség igénye nélkül, például Etiópiának, Kenyának, Grúziának kettő-kettő, Kubának egy, Kazahsztánnak, Mongóliának, Panamának egy-egy aranyérme van eddig. Ezek az országok a világ fejletlenebb gazdasági régiójához tartoznak, mégis dúskálnának az anyagiakban?
Ugyanakkor mögöttünk vannak a szerbek, a portugálok, a horvátok, az osztrákok is. Ezzel egyenesen összefügg-e az, hogy itt még kevesebb pénz jut a sportra?
Valószínűleg egyik sem igaz, tehát nem biztos, hogy szerencsés a pénzhiánnyal magyarázni a sikertelenséget. Egyáltalán lehet-e sikertelenségről beszélni, amikor még lehet négy-öt aranyérmünk is azoktól a kajakosoktól, akik nevetségesen szegényes körülmények között készülnek évtizedek óta?
Inkább arra kellene emlékezni, hogy amikor 7-8 arannyal zártunk, már akkor is sokan mondták, hogy ez sokkal több, mint amennyi ettől a kicsi országtól és annak sportolóitól reális lenne.

Máté Szilárd/Sportlifemedia