Sporthírek

Pekingből jelentjük-Furcsa vilag

Pekingből jelentjük-Furcsa vilag
A Pekingbe érkező "második" derékhad, kajak-kenusok, birkózok, illetve Szávay Ágnes, no es a szurkolok első csoportja furcsa világba csöppent.
A repülőgép Pekingtől jó ötven kilométerre már sűrű felhőben repül, ami igazából mar bizony az elhíresült pekingi szmog. A forró ködbe vesző, valószínűtlenül hatalmas pekingi repülőtérről kivezető monumentális, de szinte üres utak a külvárosban hatalmas villák es lepukkant, felismerhetetlen rendeltetésű földszintes gyár (vagy lakó?) épületek között kanyarognak. Az aszfalt mellett pedig akkora a tömeg, mintha mar olimpiai verseny zajlana - pedig csak nézelődnek a helyiek. Minden mellékutcában vagy kapubejáróban sorompó, mellettük rendőrök es katonák posztolnak, karszalagos illetékesek es olimpiai pólós önkéntesek ácsorognak, akik hattal az útnak vigyázó szeműket az elvadult, de egybekent teljesen néptelen kornyéken tartják.
A pénzváltás különleges tortúra, a dollárt vagy eurót pénzjegyenként négy(!) ember vizsgálja mintegy öt percig (nagyítóval, kiskéssel, csipesszel), ha egy kicsit is gyűrött, netán öt évnél régebben nyomtattak, akkor nem fogadjak el. Ha átment a rostán, felírjak a számát, az útlevélszámot, a hotel nevet, a szobaszámot, es meg ki tudja, mi mindent, mire ket hivatalos irat kíséretében hozza lehet jutni a Mao képmásait végtelen változatosságban sokszorozó Kínai Népi Pénzhez, azaz a juanhoz.

 

Forrás: BR/SLM