Priskin kiharcolta, Hajnal belőtte a büntetőt - Sport
Mezőnyben kiegyenlített játékot hozott a Lódzban megrendezett találkozó első félideje, de helyzetei inkább a lengyeleknek akadtak. Fülöp Mártonnak a 31. és a 37. percben is nyújtózkodnia kellett, de a Leicester City portása mindkétszer a helyén volt. A magyar támadások sajnos kevés veszélyt hordoztak magukban, így a szünetre 0-0-ás döntetlennel vonultak a csapatok.
A második játékrészben felbátorodott Várhidi Péter együttese, rövid időn belül három nagy lehetőség is adódott a mieink előtt. Előbb Hajnal Tamás - hazai lábon megpattanó - lövése csattant a lécen, majd Priskin Tamás lőtt fölé ziccerben, végül Vaskó Tamás szöglet utáni csúsztatása ment el a jobb kapufa mellett a játékteret.
A feljavuló magyar válogatott erőfeszítései aztán meghozták az eredményt, a 79. percben Priskin harcolt ki egy büntetőt. A Watford City csatára meglódult a labdával a 16-oson belül, de tovább menni már nem tudott, mivel Mariusz Jop arcon rúgta. A svájci Claudio Circhetta játékvezető azonnal 11-est ítélt, melyet Hajnal váltott gólra. A Karlsruhe középpályása első találatát szerezte címeres mezben.
Az eredmény a lefújásig már nem változott, így a magyar labdarúgó válogatott húsz év után győzte le ismét Lengyelországot.
Barátságos mérkőzés:
Lengyelország-Magyarország 0-1 (0-0)
Gól: Hajnal (80. - 11-es)
Lengyelország: Fabianski - Jop, Kielbowicz (Wawrzyniak, 83.), Dudka, Wsobolewski (Barczak, 83.) - Golos (Brodek, 46.), Gargula (Zahorski, 46.), Kosowski, Matusiak (Zienczuk, 46.) - Wasilewski, Lewandowski (Slawmietzak, 46.)
Magyarország: Fülöp - Csizmadia, Vaskó, Juhász, Vanczák - Vass Á., Tőzsér (Leandro, 76.)- Gera (Buzsáky, 78.), Hajnal (Filkor, 90. +4), Dzsudzsák (Halmosi, 46.) - Feczesin (Priskin, 46.)
Forrás: www.sportforum.hu
Priskin kiharcolta, Hajnal belőtte a büntetőt - Sport - Szóljon hozzá!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Sport kategóriában!
További sport híreink: sport.mconet.biz
Sport linkajánló: http://sportlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu