Sporthírek

Rabóczki többet vár a Honvédtól

Rabóczki többet vár a Honvédtól
Rabóczki Balázs, a Honvéd kapusa bosszús a Kecskemét elleni hazai döntetlen miatt. Az osztrák, svéd, dán és holland kluboknál is megfordult hálóőr szerint a kispesti gárda sokkal többre hivatott, mint amit a tabellán elfoglalt jelenlegi helyük tükröz.
„A szezon előtt komoly céljaink voltak, én is jóval többet vártam magunktól, mint amit ősszel produkáltunk. Ez a játékosállomány jóval többre hivatott, egyelőre mégis csak a kieső helyek elől menekülünk. Próbálok meccsről meccsre úgy teljesíteni, hogy a játékomat ne érhesse kritika. Ha én hozom magam a kapuban, akkor az komoly stabilitást adhat a csapatnak, ami sajnos úgy érzem, egyelőre még nincs meg. A hátralévő két bajnokinkat úgy szeretnénk lejátszani, hogy utána egymás szemébe tudjunk nézni, hogy aztán egy jól sikerült téli felkészülés után tavasszal javítsunk a helyezésünkön.


raboczki_balazs_932_2008110480125_267.jpg

Rabóczki Balázs


„A Honvéddal kötött szerződésem még két és fél évig érvényes. Harmincévesen a légióséletről sem tettem még le véglegesen, de ez mindig kétoldalú dolog, ami legtöbbször nemcsak rajtunk, játékosokon múlik. Ehhez sok mindennek össze kellene jönni, elsősorban persze az elnök úr elképzeléseivel kell összecsengenie. De hogyha folyamatosan jó teljesítményt nyújtok, és ha komoly ajánlat érkezik, akkor gondolom, hogy hajlandó lenne lemondani rólam. De ez még nagyon messze van, egyelőre csak a Honvédra akarok koncentrálni"- mondta a kétszeres válogatott Rabóczki Balázs.


Forrás: SMC/Csolti Zoltán