Rajczi és a sérüléshullám
„Mivel játékban nagyon nehéz felülmúlni az MTK-t, így igazából erőből, fizikálisan vertük meg őket. Ekkora különbségre azért nem számítottam, de hozzá kell tenni, hogy nekik is volt néhány elpuskázott lehetőségük - mondta a 27 éves csatár, aki sérülésére is kitért. - A csere nem a bokám miatt volt, csak amikor leültem a kispadra, akkor éreztem, hogy fáj és duzzadt a lábam. Az első diagnózis szerint egy nagyobb vérömleny keletkezett a szárkapocscsontom mellett, de valójában majd csak a röntgen fogja megmutatni, hogy mennyire súlyos a dolog. Sajnos egyik sérülésből a másikban esek, korábban a combizmommal voltak gondok, mire az helyrejött, most ismét kaptam egy rúgást a lábamra. De remélem ezzel ideig „letudtam" mindent, és végre elkerülnek majd a gondok - bizakodott az előző szezont a Pisánál töltő Rajczi.
Forrás: SMC/Csolti Zoltán
Forrás: SMC/Csolti Zoltán