Sporthírek

Rajczi Péter is Olaszországba igazolt - Sport

Rajczi Péter is Olaszországba igazolt - Sport
"Sport - Az olasz átigazolási szezon utolsó napján végleg eldőlt, hogy Rajczi Péter a Serie B-ben szereplő Pisa együtteséhez igazolt.
Az 1981. április 3-án született játékos 2003. nyarán szerződött Kaposvárról az Újpest FC-hez, és azóta három és fél szezonon keresztül erősítette a IV. kerültei csapatot. Az első évben 22 bajnoki mérkőzésen 6 gólt szerzett, majd 28/13, végül 24/23 volt a mutatója. A 2006/2007-es bajnokság őszi szezonjában 13 bajnokin 4-szer talált a hálóba, a tavaszi szezont pedig az angol másodosztályú Barnsley együttesénél töltötte kölcsönjátékosként, amelynél 15 találkozón 1-szer volt eredményes. A 2007/2008-as idényben 5 bajnoki mérkőzésen lépett pályára és 2 gólt szerzett. Rajczi Péter az Újpest FC labdarúgójaként mutatkozhatott be a magyar válogatottban, és címeres mezben 10 találkozón 3-szor volt eredményes

Mint ismeretes, Rajczi 2006. nyarán meghosszabbította szerződését az Újpest FC-vel, mégpedig kizárólag azzal a feltétellel, hogy olasz csapat érdeklődése esetén a klub átigazolási díj nélkül járul hozzá a szerződésbontáshoz.

Miután a Pisa ajánlata az utolsó pillanatban érkezett, ezért az Újpest FC klubvezetése - a megállapodást betartva, de - fájó szívvel engedi el Rajczit, és kíván a játékosnak sok sikert egyéni ambíciói eléréséhez, továbbá köszöni az elmúlt években mutatott hozzáállását és nem utolsósorban a szerzett góljait."

Forrás: http://www.sportforum.hu

Rajczi Péter is Olaszországba igazolt - Sport - Szóljon hozzá!

Küldjön egy képeslapot ismerősének Sport kategóriában!

További sport híreink: sport.mconet.biz

Sport linkajánló: http://sportlink.mconet.biz

A hír támogatója:

Weblap gyártás, Weblap menedzselés, Kereső optimalizálás. Klíma Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu