Sporthírek

Rossz tanulók voltak a magyar lányok - Sport

Rossz tanulók voltak a magyar lányok - Sport
Sport - A magyar női röplabda-válogatott Ukrajna után a házigazda Hollandiától is 3:0-ra kikapott az európai olimpiai előselejtező 1. csoportjában, Eindhovenben.
Az első fordulóban, szerdán a magyar csapat váratlanul sima vereséget szenvedett Ukrajnától. Észak-keleti szomszédunk legjobbjait Ludvig Zsolt szövetségi kapitány együttese tavaly, az Európa-bajnoki selejtező csehországi tornáján legyőzte, ezért különösen meglepő az ukrán siker.

"Ez nem ugyanaz az ukrán válogatott, amellyel tavaly találkoztunk, hiszen most sokkal erősebb összeállításban lépett pályára riválisunk - mondta a kapitány. - Irina Zsukova, Olena Gasuka és Alexandra Fomina személyében három világklasszis nehezítette meg a dolgunkat. Amikor a nyitásaink és a szervafogadásaink megfelelőek voltak, akadtak jó periódusaink, de az ukrán győzelem teljesen megérdemelt."

A magyarok csütörtöki ellenfele, a házigazda Hollandia augusztusban a világ legjobbjait (a többi között Kubát, Kínát, az Egyesült Államokat, Olaszországot, Brazíliát, Lengyelországot és Oroszországot) legyőzve megnyerte a World Grand Prix-t, ezzel hivatalosan is a világ legjobb válogatottjává vált. Ennek ismeretében a mieink csupán a tisztes helytállásban reménykedhettek.

Az első játszmában sajnos ez sem sikerült... Rendkívül megilletődötten léptek pályára a magyar együttes játékosai, pedig nekik ezen a találkozón tényleg nem volt vesztenivalójuk. Előbb 6:0, majd 13:1 állt az eredményjelzőn, persze a hollandok javára. A folytatásban sem tudta stabilizálni nyitásfogadását a magyar válogatott, az érkező labdákat így nem lehetett hatékonyan visszatámadni, az erőtlen próbálkozásokkal könnyedén elbántak a hollandok, akik bravúros mezőnymunkájukkal, taktikus szerváikkal, erős, pontos ütéseikkel, rafinált ejtéseikkel demoralizálták ellenfelüket 6:25, 0:1).

A magyaroknak az első játékrészben csak hat pont jutott, de ez sem törte össze őket! A második szett elején már sokkal bátrabbak voltak, nem hagyták magukat megalázni, egyre-másra szerezték a pontokat, nem engedték meglépni a házigazdát (6:8, 11:13). A felvonás közepén a hazaiak megint begyújtották a rakétákat, a magyar sánc kevésnek bizonyult a bombaerős ütések ellen. A magyar bajnokságban szereplő játékosok számára rendkívül szokatlan, ismeretlen a hollandok játéktempója, de néha bizony még az idegenlégiósok is csak kapkodták a fejüket (16:25, 0:2).

A harmadik rész magyar szempontból sajnos ugyanolyan rosszul kezdődött, mint az első. Nem volt senki a mieink közül, aki képes lett volna megszelídíteni a hollandok taktikus nyitásait, ezért a kontratámadások megint elmaradtak (1:13). A hazai közönség önfeledten ünnepelte kedvenceit, a hollandok a meccs végét jelző sípszó megszólalásáig kiválóan koncentráltak, hamisítatlan örömjátékot produkáltak (4:25, 0:3).

"A mérkőzés teljes tartama alatt nem voltunk partiban a hazai csapattal - mondta letörten a lefújás után Ludvig Zsolt, a magyarok szövetségi kapitánya. - A hollandok azt a nívót képviselték a találkozón, amellyel megnyerték az idei World Grand Prix-t. A gyenge nyitásfogadási teljesítményünket pontatlan feladásokkal és ebből következően esélytelen támadás-befejezéssekkel tettük még rosszabbá. Tanulni jöttünk. A holland csapat jó tanár volt, de mi rossz tanulók."

A magyarok együttes pénteken 18 órától Azerbajdzsán ellen lép pályára az előselejtező 3. fordulójában.

HOLLANDIA-MAGYARORSZÁG 3:0 (6, 16, 4)
Eindhoven, 500 néző. Játékvezetők: Porvaznik (szlovák), Debarre (francia)
Hollandia: Huurman 5, K. Staelens 2, C. STAELENS 12, FLIER 10, VISSER 13, Stam 9. Csere: VAN TIENEN (liberó), Orsel 3, Blom.
Magyarország: Meléndez-Pál, Kiss K., Horváth D. 3, Kovács E. 1, Pethő 1, Filipovics 4. Csere: Vatai (liberó), Kapuvári 6, Héjjas 3, Bognár, Katona 1, Nagyné.

Forrás: www.sportforum.hu

Rossz tanulók voltak a magyar lányok - Sport - Szóljon hozzá!

Küldjön egy képeslapot ismerősének Sport kategóriában!

További sport híreink: sport.mconet.biz

Sport linkajánló: http://sportlink.mconet.biz

A hír támogatója:

Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu