Sporthírek

Serena Williams ostorozza magát

Serena Williams ostorozza magát
A (mostanáig) világelső Serena Williams tipikus női mérkőzésen kapott ki a stuttgarti torna második fordulójában, a kínai Na Litől elszenvedett vereségért a trónjával fizet.
Serena Williamsre első kiemeltként a második körben a kínaiak második számú játékosa, Na Li (30. a világranglistán) várt. Úgy tűnt, hogy Serena gyorsan továbbjut, az első szettet 6-0-val besöpörte. Ezután viszont nagy fordulat következett: Li 6-1-gyel egyenlített, majd a döntő szettben is előnybe került. 5-4-es állásnál a győzelemért adogatott, ám a korábban már négy meccslabdát is hárító Serena három break-lehetőséghez jutott. Innen tudott talpra állni a kis kínai, és két ásszal, zsinórban ö pontot szerezve kiharcolta a továbbjutást.


serena_williams_31_20081003162020_400.jpg


„Az első játszma után felnéztem az órára, láttam, hogy még csak húsz perce játszunk. Legalább egy óráig húzzam a meccset - gondoltam magamban. Nagyon örülök, hogy végül sikerült nyernem, és annak is, hogy ebben az évben mindkét Williams-lányt le tudtam győzni" - mondta Li a mérkőzés után. A vereség sokba kerül a fiatalabb Williams-nővérnek, hiszen tavaly a negyeddöntőig jutott Stuttgartban, az elveszített pontok miatt pedig leszorul a női tenisz trónjáról, a helyét hétfőtől a szerb Jelena Jankovics veszi át. „Egyáltalán nem játszottam jól, így nem is érdemlem meg a világelsőséget. Korábban már hosszú ideig voltam első, tudom milyen érzés. A pályafutásom mostani szakaszában már nem ez számít, hanem a tornagyőzelmek. Ettől függetlenül összekapom magam, és remélem, hogy az év végéig vissza tudom szerezni az első helyet" - kritizálta saját magát Serena.


Forrás: SMC/Várkonyi Csaba