Seres Éva, az alkami sípmester
A hivatásos játékvezetők hiányában a két pályaedzőnek, Szabó Istvánnak és Seres Évának kellett dirigálni a találkozót, persze az eredményt nézve aligha múlt ténykedésükön bármi is, hiszen az MKB Euroleasing Sopron több mint harmincpontos, 80-49-es sikert aratott.
Nem sikerült tehát az idénykezdés a SEAT Foton Győrnek, de Tapodi Péter tanítványainak nem is Sopront kell legyőzniük. A hazaiak nem tudtak mit kezdeni a bajnokcsapat erőszakos védekezésével. és egyszerűen nem sikerült felvenniük a soproniak ritmusát.

„Pontos tükörképet kaptunk egy erős ellenféllel szemben arról, hol is tartunk valójában. A csodákban lehet bízni, de célszerűbb az elvégzendő munkában"- mutatott rá a korábban Szolnokon és Diósgyőrben is dolgozó Tapodi, hogy még nagyon sok munka vár együttesére, rögtön például a következő bajnokijuk a Pécs otthonában lesz.
Forrás: SMC/Csolti Zoltán