Sporthírek

Sport - A DKSE hozta a kötelezőt

Sport - A DKSE hozta a kötelezőt
Teljesítették az újabb kötelező feladatot. A férfi kézilabda Budapest Bank-liga középszakaszának utolsó meccsén 34-25-re győzött a DKSE-Airport Debrecen a Békés ellen. A DKSE számára megtartható a negyedik hely, igaz mostantól ez már nem rajtuk múlik.
Gyorsan magához ragadta a kezdeményezést a DKSE, amelynek csakis a győzelem volt elfogadható ezen a találkozón. Fokozatosan elhúzott a debreceni alakulat, főleg agresszív, jó védekezésüknek köszönhetően. Az első félidő végén néggyel vezetett a DKSE, bár a különbség már ekkor is lehetett volna nagyobb.
Szünet után egy rövid időre még visszakapaszkodott a Békés, de utána már nem volt pardon. Jöttek a lerohanások, emberhátrányban is jobb volt a hazai csapat, így aztán e különbség ismét egyre csak nőtt. A végén ugyan a DKSE megállt kilencnél, de ennyi éppen elég volt: a Békésen nemes bosszút álltak a múltkori vereségért, de kérdés, hogy ez elegendő lesz-e a négy közé kerüléshez. Egyelőre csak reménykedhetnek. Szombaton PLER-Dunaferr meccs lesz, a debreceni szurkolók szeme, füle pedig a fővárosra szegeződik majd.
Ami a debreceni játékosok teljesítményét illeti: Djrojdevics ismét jól védett, Rédei, Ambrus, Kelecsevics, Gúnya és Frey gólerősen játszott, illetve remekül védekezett, amiben a legjobb a csapatkapitány Habu volt.

Kovács Mihály, a DKSE edzője:
Ez jó mulatság, férfimunka volt... Kőkemény meccset játszottunk a békésiekkel, akikkel szemben volt mit törlesztenünk. Játékosaim roppant motiváltak voltak.

Bakó Botond, a Békés edzője:
Védekezésben nagyon gyenge teljesítményt nyújtottunk, így a Debrecen megérdemelten nyert.