Sporthírek

Sport-A DKSE-nek végül a hetedik hely jutott

Sport-A DKSE-nek végül a hetedik hely jutott
Nehezen lendültek játékba a csapatok, a hatodik percben még nem született gól. A DKSE talált magára hamarabb, és az első félidőben végig vezetett, volt, hogy hat találattal is. A második félidő szorosabban alakult, a battaiak még a vezetést is átvették egy rövid időre, de összességében a debreceniek végig kézben tartották a meccset, és magabiztosan nyertek. A győzelem egyben azt is jelenti, hogy a bajnokság Freyék számára véget is ért, a hetedik helyért zajló párharcot 2-0-ra hozták a fiúk.
Kár, hogy még az alapszakasz utolsó fordulójában ugyanez nem sikerült, bizonyára sokan emlékeznek még, akkor Százhalombattaán egy góllal kikapott a DKSE. Ha ott pontot szereztek volna a srácok, most sokkal boldogabbak lennének a szurkolók, hiszen legrosszabb esetben is negyedik lett volna a csapat. A szezon tehát befejeződött, lehet tervezni a jövő évi csapatot, amelynek kialakítása egyébként már javában folyik, igaz, konkrétumokról egyelőre nem tudunk beszámolni.
Sótonyi László - a Százhalombatta edzője: - "Gratulálok a Debrecennek, pedig nemrég sikerült őket legyőznünk! Ennyi!"
Kovács Mihály - a DKSE edzője - "Az első félidőben jól játszottunk, a másodikban gyengébben, de így is sikerült nyernünk. Igaz sovány vigasz, de jövőre figyelmesebbek leszünk az apróbb részletekre, hiszen most is hajszálon múlott az első négybe jutás. A célunk, hogy ne más csapatok döntsék el a végső sorsunkat, hanem mi magunk alakíthassuk a végeredményt!"