Sporthírek

Sport - A Fehérvár három pontért megy Angyalföldre

Sport - A Fehérvár három pontért megy Angyalföldre
Az FC Fehérvár a negyedik fordulóban remek mérkőzésen sal. Fehérvárott Sitku Illés (2), Jusuf Dajic, Farkas Balázs és Mario Bozic góljaival 5-2-re győzött – hazai pályán. Most vendégként is ez a céljuk - ehhez azonban helyzetkihasználásuknak javulnia kell.
- A Vasas nagyszerűen, két győzelemmel és a Sopron elleni, meccs nélkül megszerezett három ponttal kezdte a tavaszt - nyilatkozta a vidi.hu-nak Disztl László vezetőedző. - Új játékosokkal új csapat alakul Angyalföldön, de a mi együttesük is erős, és formánk folyamatosan javul. Bizakodva várom tehát a szombati bajnokit, remélem, ahogyan az ősszel, úgy most is győzni tudunk majd. Célunk eléréshez ez kell, hogy helyzetkihasználásunk jobb legyen, mint az előző mérkőzéseken volt. A támadások befejezését sulykoltuk is az elmúlt időszakban, és remélem, a gyakorlás eredménye győzelemben mutatkozik majd meg.