SPORT - A Ferrari elnöke becsukta az ajtót Alonso előtt!
A fenti kijelentés a csapat elnökétől, Luca di Montezemolótól hangzott el. Ez pedig azt jelenti, hogy a korábbi kétszeres világbajnok Fernando Alonso nem lesz a csapat tagja.
A jelenleg Monzában tartózkodó száguldó cirkusz tagjainak ez fontos bejelentés, hiszen folyamatosan mentek a találgatások mind a finn, mind a spanyol csapatváltásával kapcsolatban. A helyzetet egy kicsit bonyolítja, hogy mostanában inkább a brazil Massa szerepel jobban, ami Räikönnen tavalyi vb címe után nem volt várható. Alonso viszont többször is elmondta, hogy szívesen vezetné a tűzpiros autók egyikét. Az elnök szerint jövőre még biztos nem fogja, ő továbbra is kitart a néhány futamon gyengélkedő finn mellett.
„Ez a helyzet arra az időre emlékeztet engem, amikor Inzaghi a Juventusnál focizott. Ha már három meccsen nem lőtt gólt, egyből arról beszéltek, hogy válságban van. Aztán amikor újból elkezdte a gólgyártást, ismét óriási sztár volt. „Addig, amíg Kimi a Ferrarinál dolgozik, nem kell aggódnia. Mi mögötte állunk”- tudatta Montezemolo.