Sport-A Gerevich, Kovács, Kárpáti emlékversenyen láttuk, hallottuk..
A verseny nyertese Sydney és Athén bajnokát egyaránt legyőzte, ami mindennél többet mond, sikere értékénél. A szép számmal megjelent szakértő közönség pedig annak különösen örült, hogy ezúttal az athéni színészi alakításairól elhíresült Montanát is térdre kényszerítette. Az emlékverseny magyar sikerének azért minden bizonnyal Kovács Tamás, a MOB sportigazgatója, a magyar vívósport korábbi szakvezetője és Gerevich György, a győztes Nemcsik Zsolt edzője örült a legjobban, hiszen ez az emékverseny a magyar diadallal megkoronázva, mindenképpen méltó volt édesapjuk emlékéhez.
Olimpiai bajnokok mondták..

Kammerer Zoltán (kajak-kenu) és Löw Bernadett (kézilabda)
Fotók: Doba István
"Az Olimpia a tét" - jegyében ezúttal a háromszoros olimpiai bajnok Kammerer Zoltán és páros társa, Kucsera Gábor a világbajnoki bronzérmes cselgáncsozó Boczkó Bernadett és a kvalifikáció kapujában álló Csernoviczky Éva, valamint Sárfalvi Péter öttusázó olimpikon szurkolt a vívóknak.

Balról: Bárány Árpád, Dömölky Lidia, Ihász Kálmán, Szolnoki Mária, Szondy István, Ambrus Miklós
No és az Olimpiai Bajnokok Klubja képviselői is jelen voltak..
A verseny közbeni egy-egy megjegyzésük....
Sákovicsné Dömölky Lídia tőrvívó:
" Nagyszerű újítás ez a videóval történő ellenőrzés, s most azt is megtudtam, hogy a versenyző kétszer igényelheti, s ha egyszer igaza van, akkor ismételhet. Ez a mi időnkben is nagyszerü dolog lett volna. "
Szondy István öttusázó:
"Ez már nem az a technikás kardvívás, amit annak idején az emlékverseny három névadójától oly sokszor megcsodálhattam.No, de a mi sportágunk az öttusa is megváltozott.. "
Ihász Kálmán labdarúgó:
" A lábam többször is emeltem egy-egy akciónál, nagyon izgultam, de végül még jobban örültem, hiszen a kardvívók kapitánya, Nébald György állandó teniszpartnerem. "
Ambrus Miklós vízilabdázó:
" Még szerencse, hogy az óriási kivetítőn követni tudtam valamit a gyors akcióból. Hiába, mi a gólokhoz vagyunk szokva. "
Bárány Árpád, párbajtőrvívó:
"Régi igazság, amit most nem szégyellek bevallani, a vívás a nézők számára rendkívül unalmas, keveset értenek belőle, de a versenyzőnek, a legnagyobb élvezet, a legnagyszerűbb dolog. A néző peidg a hazai győzelemnek örülhet igazán. Ahogyan mi örültünk Nemcsik Zsolt remek vivásának, küzdőképességének. Gratulálunk és sok sikert a folytatáshoz!... "
Elnökök egymás közt

Schmitt Pál és René Roch
René Roch, a FIE és Schmitt Pál a MOB elnöke az emlékverseny második napjának délelőttjén hosszabb baráti megbeszélést folytatott. A két elnök a magyar és a nemzetközi vívósport helyzetéről időszerű kérdéseiről cserélt véleményt.
A FIE elnöke nagy elismeréssel beszélt a magyar vívósport hagyományairól, jelenlegi magas színvonaláról. A nemzetközi vívósport egyik vezető szövetségének tekinti a magyart. A három világhírű kardvívó emllékére rendezett sikeres verseny lebonyolításához graulált. Emlékezett arra, hogy 1959-ben a budapesti világbajnokság során a francia csapat tagjaként pástra léphetett Gerevich Aladárék ellen, s személyesen tapasztalhatta csodálatos kardforgató művészetüket.
A MOB elnöke a FIE szervező munkáját dicsérte. Roch elnök 1992-ben történt megválasztása óta a nemzeti szövetségek száma megduplázódott, 130 fölé emelkedett, a vívás egyre jobban elterjedt világszerte. De az elnök szervező munkájának tekinthető az is, hogy folytatódott a nők egyenjogusítása, a női kardvívással egészült ki a világversenyek és az olimpia műsora.
Részletesen tárgyalt a két elnök az első ifjúsági olimpia vívóprogramjáról, valamint az olimpiák vívó műsoráról.
Schmitt Pál igéretet tett arra, hogy a NOB tagjaként messzemenően képviseli a vívósprot érdekeit. Az olimpiai műsort tekintve a leghatásosabb, legdöntőbb érv a vivás mellett az, hogy nemcsak az ókori olimpiai játékokon rendeztek vívó párviadalokat , hanem Athén, az első újkori olimpián óta az atlétika, az úszás és a torna mellett negyedik öjnálló sportágként megszakítás nélkül minden olimpián szerepel.
A MOB elnöke vívósportunk hagyományai és eredményei alapján a nemzetközi szövetség vezetésében a magyar vivás nagyobb képviseletének biztosítására kérte a FIE elnökét, amire Roch-elnök igéretet is tett. Hasonlóan támogatását helyzete kilátásba Budapest 2011-es világbajnoki pályázatára. Az elnök számára egyébként is a 2011 és Budapest fontos dátum. A jelenlegiek szerint ekkor már nem jelölteti magát továbbra az elnöki tisztségre, és a Budapesten rendezendő világbajnokság során 2011-ben bejelenti visszavonulását.
Forrás:www.sportlifemedia.com MOB információ