Sporthírek

Sport - A Vidi ismét egész Fehérvár csapata lett

Sport - A Vidi ismét egész Fehérvár csapata lett
A Fehérvár FC a bajnokesélyes Győr 16 mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozatának végére tett pontot. A győzelemnek és a szurkolói szeretettnek szinte egyformán örült a vezetőedző, Disztl László.
”Nagyon boldog vagyok, hogy ilyen sokan eljöttek biztatni minket, végig mellettünk álltak, most igazán érezni lehetett a közösségi szellemet, azt, hogy a játékosok és a szurkolók valóban összetartoznak. A győzelem mellett az is remek érzés, hogy meg tudtuk örvendeztetni a szurkolókon kívül támogatóinkat is, akik számára szintén nagyon fontos volt a csapat sikere.
A mérkőzés minden szempontból rangadó volt, hiszen mindkét klubban nyugodt és kiegyensúlyozott a háttér, a játékosoknak csak a futballra kell koncentrálniuk. Remek gárdát vertünk meg, ami mutatja, hogy csapatunk egységes, a játékosok jól működnek együtt a pályán.
De persze mától már az előttünk álló feladatokra koncentrálunk, következik a Paks elleni meccs, ami ismét nehéz feladat, de persze megint a győzelemre törekszünk majd… ”