Sporthírek

Sport - A Vidi megcsípné a Lokit

Sport - A Vidi megcsípné a Lokit
A Fehérvár FC a múlt héten a Sóstói Stadionban 2-1-re győzött a bajnok Debrecen ellen. Egygólos előnyük birtokában Disztl László vezetőedző óvatos optimizmussal várja a mai visszavágót, amelynek tétje a legjobb négy közé kerülés.
„Nagyon fontos mérkőzés előtt állunk, hiszen a győzelem, vagy a döntetlen a kupaelődöntőt jelentené számunkra - nyilatkozta Disztl László. - Az első mérkőzésen, hazai pályán egygólos előnyt szereztünk, ami mindenképpen kedvező számunkra, ha nem is túl biztos vezetés.
A Debrecen a hétvégi fordulóban kikapott az MTK-tól, ami egyrészt azt jelenti, hogy a piros-fehérek most még jobban a kupára koncentrálnak majd, hiszen bajnoki esélyeik egyre csökkennek. Másrészt azonban szerintem a játékosok egy kicsit el is bizonytalanodtak, és nekünk ezt kell majd kihasználnunk. Ha egységesek leszünk, és csapatként jól teljesítünk, akkor lesz esélyünk a továbbjutásra, sőt, akár a győzelem megszerzésére is.”