SPORT - Ajánlat Messinek: előbb a BL, aztán olimpia
A Barcelona presidentéje most egy olyan megoldást javasol, hogy amennyiben Messi játszik Barcelona színeiben a BL – találkozókon (legalább az odavágón), akkor elengedik Pekingbe. Más kérdés, hogy így csak később – leghamarabb az egyenes kiesése szakaszban – tudna csatlakozni hazája olimpiai válogatottjához.
Muszáj egyezségre törekedniük a katalánoknak, hiszen a FIFA állásfoglalása szerint a kluboknak el kell engedniük 23 év alatti játékosaikat, különben büntetésre számíthatnak. Laporta ezt szeretné elkerülni, így próbál egyezségre jutni az argentin szövetség elnökével, Julio Grondonával.
„Nincs kétségem a felől, hogy meg tudjuk oldani a problémát. Beszéltem Grondona úrral, és egy tervet is küldtem neki”- bizakodott a klub elnöksége által is támadott vezető.
„Leo nekünk és hazájának is szeretne segíteni. Tudja jól, hogy létfontosságú bejutnunk a BL-csoportkörébe” – próbált lelki nyomást gyakorolni a fiatal játékosra.
„Azt várjuk Messitől, hogy játsszon a selejtező első összecsapásán, és ha az eredmény megnyugtató számunkra, akkor azonnal indulhat Kínába. Így már a negyeddöntőktől számíthatnak rá az argentinok, akiknek azt kívánom, hogy védjék meg címüket” – próbált meg még egy kicsit hízelegni is a gránátvörös-kékek kutyaszorítóban lévő elnöke.