Sport-Asztalitenisz: Vereség Szingapurtól
Ezzel a vereséggel az ázsiai csapat megnyerte a csoportot, míg a magyarok, mivel Tajvan 3-1-re verte a lengyeleket, holnap ki-ki meccset vívnak az ázsiaiakkal a csoport második helyének megszerzéséért. Téglás Péter szövetségi kapitány úgy döntött, hogy ezúttal pihenteti a világbajnokságon eddig száz százalékos produkciót nyújtó Tóth Krisztinát, hiszen a bombaerős szingapúriak ellen vele sem lett volna nagyobb esélye a magyaroknak a győzelemre. Az első mérkőzésen Lovas Petra azzal a Li Jia Wei-jel nézett farkasszemet, aki korábban a Statisztika gárdáját is erősítette. A meccsen Lovas csak az első szettet tudta szorossá tenni, ám a másodikban és harmadikban esélyt sem adott a Postás játékosának a Pekingben született, de szingapúri színekben versenyző Li Jia Wei. Póta Georgina ellenfele Feng Tianwei volt, a tavalyi tajvani Pro Tour versenyen már találkoztak egymással és akkor 4-0-ra Feng nyert. Most a 3-0 is elég volt tekintettel arra, hogy a csapat vb-n csak három nyert szettre mennek a mérkőzések. Póta az első és a harmadik játszmát is csak minimális különbséggel vesztette el, amely felettébb bosszantó volt. A fiatal Li Bin az első szettben ugyan csak nyomozta a labdát a világranglistán hatodik Wang Yue Gu ellen (1:11), de a másodikban és a harmadikban olykor remek megoldásokkal kergette őrületbe nagynevű ellenfelét. Ha egy picit nagyobb a rutinja, talán megnyerhetett volna egy szettet, de így sem érheti szó a ház elejét, hiszen nagy akarással küzdött. Az Európa-bajnok magyar női válogatottnak ez volt az első veresége a világbajnokságon. Szerdán magyar idő szerint reggel 6 órakor előbb Tajvan következik (két éve Brémában ugyancsak csoport találkozón sikerült őket legyőzni), majd délután 12.30-tól már a legjobb nyolc közé jutás lesz a tét Téglás Péter együttesének. Ezzel a vereséggel az ázsiai csapat megnyerte a csoportot, míg a magyarok, mivel Tajvan 3-1-re verte a lengyeleket, holnap ki-ki meccset vívnak az ázsiaiakkal a csoport második helyének megszerzéséért. Téglás Péter szövetségi kapitány úgy döntött, hogy ezúttal pihenteti a világbajnokságon eddig száz százalékos produkciót nyújtó Tóth Krisztinát, hiszen a bombaerős szingapúriak ellen vele sem lett volna nagyobb esélye a magyaroknak a győzelemre. Az első mérkőzésen Lovas Petra azzal a Li Jia Wei-jel nézett farkasszemet, aki korábban a Statisztika gárdáját is erősítette. A meccsen Lovas csak az első szettet tudta szorossá tenni, ám a másodikban és harmadikban esélyt sem adott a Postás játékosának a Pekingben született, de szingapúri színekben versenyző Li Jia Wei. Póta Georgina ellenfele Feng Tianwei volt, a tavalyi tajvani Pro Tour versenyen már találkoztak egymással és akkor 4-0-ra Feng nyert. Most a 3-0 is elég volt tekintettel arra, hogy a csapat vb-n csak három nyert szettre mennek a mérkőzések. Póta az első és a harmadik játszmát is csak minimális különbséggel vesztette el, amely felettébb bosszantó volt. A fiatal Li Bin az első szettben ugyan csak nyomozta a labdát a világranglistán hatodik Wang Yue Gu ellen (1:11), de a másodikban és a harmadikban olykor remek megoldásokkal kergette őrületbe nagynevű ellenfelét. Ha egy picit nagyobb a rutinja, talán megnyerhetett volna egy szettet, de így sem érheti szó a ház elejét, hiszen nagy akarással küzdött. Az Európa-bajnok magyar női válogatottnak ez volt az első veresége a világbajnokságon. Szerdán magyar idő szerint reggel 6 órakor előbb Tajvan következik (két éve Brémában ugyancsak csoport találkozón sikerült őket legyőzni), majd délután 12.30-tól már a legjobb nyolc közé jutás lesz a tét Téglás Péter együttesének.

Li Bint is bevetette Téglás Péter a Szingapur elleni találkozón
Asztalitenisz csapat-vb, nők, Divízió 1, B-csoport, 4. forduló: Szingapúr-Magyarország 3-0 Li Jia Wei-Lovas Petra 3-0 (7, 2, 3), Feng Tianwei-Póta Georgina 3-0 (11, 4, 9), Wang Yue Gu - Li Bin 3-0 (1, 8, 9) Forrás:MOATSZ MOB információ www.sportlifemedia.com