Sporthírek

Sport - Az úszószövetség elnézést kér Tiszeker Ágnestől

Sport - Az úszószövetség elnézést kér Tiszeker Ágnestől
Sport - A Magyar Úszó Szövetség fegyelmi bizottságának csütörtökön első fokon hozott határozata szerint Kovács Ágnes nem követett el doppingvétséget. Az ügy parázs vitát robbantott ki a Magyar Úszószövetség és a Magyar Antidopping csoport képviselői között. Íme Ruza József, MÚSZ főtitkár levele Tiszeker Ágneshez.
November 15-én a Magyar Úszó-szövetség fegyelmi tanácsa megállapította, hogy Kovács Ágnes, a Kőbánya SC versenyzője nem követett el doppingvétséget. A MÚSZ vezetői annak a reményüknek adnak hangot, hogy ezzel az ügy nyugvópontra jut, és ezt követően ismét a sportteljesítmények kerülnek reflektorfénybe, először a hétvégi rövidpályás országos bajnokságon, majd a decemberi rövidpályás Európa-bajnokságon.

Az elmúlt napokban a médiát nem egyszer érzelmekkel telített viták uralták, amelyek alkalmasak voltak arra, hogy sérüljenek a mindannyiunk számára kiemelten fontos doppingellenes küzdelem prioritásai. A magyar úszók mindig a tiszta felkészülés és versenyzés elkötelezettjeiként voltak ismertek, és mindenkor készek együttműködni a doppingvizsgálatok alkalmával, akár a Magyar Antidopping-csoport, akár a Doppingellenes Világügynökség (WADA), akár a Nemzetközi Úszó-szövetség (FINA) képviselői kívánnak mintát venni tőlük.

A Magyar Úszó-szövetség elismeri a Magyar Antidopping-csoport erőfeszítéseit, és őszintén sajnálja, hogy bizonyos megnyilatkozások alkalmasak voltak a MACS egyes munkatársainak hiteltelenné tételére. A viták időszakában a két szervezet vezetője, Tiszeker Ágnes, a MACS ügyvezető igazgatója, és Ruza József, a MÚSZ főtitkára mindvégig egymást elismerve együttműködött.

A Magyar Úszószövetség munkatársai nevében ezúton is nyilvánosan elnézést kérek azokért a sajtóban is megjelent híresztelésekért, melyek hazugsággal vádolták meg a Magyar Antidopping-csoport vezetőjét, Tiszeker Ágnest.

A becsületesen készülő sportolók megvédése, a tiltott eszközökkel élők kiszűrése közös érdekünk, mely törekvés érdekében a MÚSZ ezután is minden segítséget megad a Magyar Antidopping-csoport felkészült képviselőinek.

Ruza József

Magyar Úszószövetség

Főtitkár"

Forrás: www.sportforum.hu

Sport - Az úszószövetség elnézést kér Tiszeker Ágnestől- Szóljon hozzá!

Küldjön egy képeslapot ismerősének Sport kategóriában!

További sport híreink: sport.mconet.biz

Sport linkajánló: http://sportlink.mconet.biz

A hír támogatója:

Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu