Sporthírek

Sport-Biztos esélyes ma a Dunaferr

Sport-Biztos esélyes ma a Dunaferr
Sport onine-A fiatal PLER gárdája ellen folytatja bajnoki szereplését ma este a Dunaferr. Cél a két pont megszerzése, mellyel tovább erősíti pozícióját a harmadik helyen.
A Dunaferr ellenfele ezúttal a rájátszás negyedik helyén álló PLER gárdája lesz, s bár a fővárosiak komoly ellenfélnek számítanak a dobogóért folyó harcban, nem okozhat gondot együttesünknek a győzelem megszerzése. Ezen a véleményen van Kolics János vezetőedző is, aki csak a sikert tartja elfogadhatónak csapatától a mai rangadón. Együttesünk szakmai vezetője abban bízik, hogy sikerült túltennie magát csapatának a hétvégi vereségen, s magabiztos játékkal tudjuk begyűjteni az újabb bajnoki egységeket. - Nagyon fontos találkozó vár ránk ma este, hiszen egy újabb dobogóra esélyes együttes látogat a Dunaferr Sportcsarnokba. A PLER gárdája egy fiatal, lendületes csapatot alkot, s bár jelenlegi keretében több sérült is akad, úgy vélem, hogy hazai pályán nem okozhat gondot a legyőzésük. Szintén nagy kérdés lesz az is, hogy miként tudtuk feldolgozni a vasárnapi mérkőzést, mely rengeteget kivett a csapat tagjaiból, ám az a dolgunk, hogy ezt megtegyük, s úgy érzem, hogy vagyunk is olyan fizikális állapotban, hogy ne jelentsen gondot négy nap alatt két nagy iramú mérkőzést játszanunk. Sajnos a sérültek tekintetében nem javult a helyzet, azaz Bakos, Putics és Szalafai sem állhat a csapat rendelkezésére, ám ezúttal már pályára léphet az EHF-találkozóról eltiltott Grebenár, aki sokat tehet az újabb bajnoki siker megszerzéséért.
SK.

Forrás: www.sportlifemedia.com