Sporthírek

Sport-Boldog születésnapot Dr. Nagy Imre

Sport-Boldog születésnapot Dr. Nagy Imre
Sport online-Dr. Nagy Imre olimpiai bajnok öttusázó február 21-én 75 éves.
A Monorról elindult sportember vízilabdázóként kezdte és az 1952-ben aratott magyar öttusázó olimpiai siker után pártolt át előbb a háromtusára.
nagy_imre_841_20080221133017_395.jpg

Dr. Nagy Imre olimpiai bajnok öttusázó február 21-én 75 éves.

Rómában a győztes csapat tagja volt, egyéniben pedig harmadik lett. Félig már visszavonult, amikor Balczó és Móna eltiltása miatt visszahívták és Tokióban bronzéremhez segítette a csapatot. Három világbajnokságon (1958, 1961,1962) szerepelt, s a csapat mind a három alkalommal harmadik lett. Párbajtőrvívásban is jeleskedett. Tagja volt a négy alkalommal bajnokságot nyert OSC együttesének, sőt kétszer a BEK-ben is diadalmaskodtak. Két olimpián, Münchenben és Montrealban már szövetségi kapitányként vezette az együttest. Közgazdászként dolgozott, magyar-koreai vegyes vállalattól vonult nyugdíjba. A nemzetközi szövetségben éveken át a titkári szerepkört látta el, munkássága elismeréseként a nemzetközi szövetség örökös tiszteletbeli tagja. Közreműködik a Magyar Olimpiai Akadémia tanácsában és tagja a Mező Ferenc Közalapítvány kuratóriumának.