Sport-Bronzérmekkel hangoltak az olimpiára
A leglelkesebb szurkolóknak a budapesti Körcsarnokban máris lehetősége nyílt arra, hogy összegyűjtsék harmadik igazoló pecsétjüket is, és ezzel harcba szálljanak „Az olimpia a tét”-nyereményjáték fődíjáért, a Pegazus Sport Tours közreműködésével felejánlott pekingi olimpiai útért.
A drukkerek között ismét jelen voltak a kampány másik négy sportágának képviselői: a kajakos világbajnok Paksy Tímea és Benedek Dalma, a párbajtőrvívó Európa-bajnok, világbajnoki bronzérmes Mincza-Nébald Ildikó, az öttusázó vb-bronzérmes Németh Róbert és a junior világ- és Európa-bajnok Tóth Adrienn. Ismét az asztaliteniszezők képviseltették magukat a verseny helyszínén, a számukra is oly ismerős Körcsarnokban a legnagyobb számban: az Európa-bajnok Póta Georgina, Lovas Petra és Zwickl Dániel, az Eb-bronzérmes Pázsy Ferenc és az ifi Eb-aranyérmes Jakab János szorított Baczkóék bravúrjaiért.
Miként az egy héttel korábbi Gerevich-Kovács-Kárpáti kardvívó csapat Világkupán, ezúttal is jelen volt az Olimpiai Bajnokok Klubjának képviseletében Dömötör Zoltán, aki hangsúlyozta, a korábbi bajnokok látogatásai továbbra is rendszeresek lesznek a hazai olimpiai kvalifikációs versenyeket népszerűsítő kampány állomásain.
„Az olimpia a tét”-versenysorozat további kiemelkedő rendezvényei: Asztalitenisz Világ Olimpiai Selejtező (május 8-11., Budapest), MVM Öttusa Világbajnokság (május 29.-június 3., Budapest), MOL Kajak-Kenu Világkupa (június 5-7., Szeged).