Sporthírek

Sport-Bronzra hajtanak

Sport-Bronzra hajtanak
Remélhetőleg utolsó bajnoki mérkőzésére készül az idei szezonban csapatunk: együttesünk ma este hat órától a PLER gárdáját fogadja a sportcsarnokban. A találkozó után ankétot tart csapatunk vezetése – remény szerint az ünnep apropóján is!

Két mérkőzés után 2-0 arányban vezet csapatunk a PLER elleni bronzcsatában. Hazai pályán, illetve idegenben is nyolcgólos különbséggel sikerült ugyanis legyőznünk a fővárosiakat, így mindössze egyetlen lépésre vagyunk attól, hogy megszerezzük az idei bajnoki szezon harmadik helyét. Ehhez "mindössze" annyit kell tennie Kolics János tanítványainak, hogy ma este hat órától ismét legyűrik a fővárosi csapatot, s a papírformát tekintve erre minden esélyük meg is van.

Utolsó nekifutás?

Bár a hazai pálya előnye, valamint a két gárda közti eddigi tudáskülönbség alapján akár könnyedén is vehetnék a piros-fehérek a holnapi bajnokit, együttesünk komolyan készül a szezon remélhetőleg utolsó fellépésére. Mint azt csapatunk vezetőedzője, Kolics János elárulta, ahogy az eddigi mérkőzéseken, ezúttal is a saját játékát szeretné játszani a gárda, s amennyiben ezt sikerül maradéktalanul végrehajtani, úgy a találkozó végén együtt ünnepelhetjük a megérdemelt bronzérmet:
- Bár az első két mérkőzés alapján egyértelműen mi vagyunk a mérkőzés esélyesei, szeretnénk ezt a pályán is bebizonyítani, s véget vetni a három győzelemig tartó párharcnak. Ehhez a korábbiakhoz hasonlóan jó teljesítményt kell nyújtanunk, s akkor nem okozhat gondot a harmadik hely megszerzése. Továbbra is szeretnénk iramot menni, s diktálni a mérkőzés tempóját, hiszen a legutóbbi két mérkőzés is megmutatta, hogy jobb erőállapotban vagyunk, és több minőségi cserével rendelkezünk a fővárosiaknál.
A csapat vezetőedzője kérdésünkre kiemelte: a győzelemhez jó kapusteljesítményre lesz szükség, valamint arra, hogy továbbra is minimalizálni tudják a technikai hibák számát, s a gyors lerohanásokat is hasonlóan jó százalékban értékesítsék, mint a legutóbbi találkozón. Kolics János kérdésünkre nyomatékosította: nem szeretnének előre inni a medve bőrére, de a játékosokkal együtt úgy érzik, hogy holnap véget ér a párharc – bár abban is biztosak, hogy ehhez az egyébként remekül felkészített PLER gárdájának is lesz egy-két szava.

Belépő nincs, de ankét lesz!

Győzelemre, s természetesen ezzel együtt "bronzhódításra" tör hát a csapat, s ráadásként még akad néhány örvendetes momentum az együttes háza tájáról a mai összecsapás kapcsán. Jó hír lehet például a csapat híveinek, hogy, mint azt Kolics János elárulta, a holnapi találkozóra ingyenes lesz a belépés, s a sportcsarnokban pogácsa és ital várja a kilátogató drukkereket.
Ráadásul a találkozó lefújása, s a remélt bajnoki érmek átadása után sem maradunk elfoglaltság nélkül – a Dunaferr vezetése ugyanis szurkolói ankétot rendez a csarnok aulájában, ahol lehetőség nyílik majd találkozni együttesünk vezetőivel, s persze játékosaival egyaránt. Reménykedjünk benne: együtt örülünk!

Forrás: www.dunaferrhandball.com/SLM