Sport - Cseh Laci Debrecenben bizonyít
A rövidpályás európai versenyekhez vegyes emlékek fűzik fiatal úszótehetségünket. Cseh László úgy vág neki a csütörtökön kezdődő debreceni rövidpályás úszó Európa-bajnokságnak, hogy Trieszt-ben a 2005-ösi versenyen két világcsúcsot és három aranyérmet zsebelt be, míg tavaly helsinkiben kikapott 400 vegyesen. Laci optimistán és pozitívan gondolkodik a hétvégéről. Véleménye szerint minimum a trieszti szintet hozza majd, vagy annál jobbat.
„A saját esélyeimet latolgatva hétfőn, a nyilvánosság előtt adtam át három borítékot Gyárfás Tamásnak, az úszószövetség elnökének, benne a három számom időeredményével és helyezésével. A többi az uszodában kiderül. A medencében és a borítékbontáskor is.” –meséli Laci.
Teljes mértékben túl van a korábbi hullámvölgyön. A „döccenő” 2006 végén, 2007 elején jött az említett vereséggel, valamint a márciusi világbajnokság csalódásával. Laci ekkor ébredt rá, változtatnia kell. Helsinki és Melbourne megtanította arra, hogy bizony ő sem verhetetlen, és meg kellett tanulnia ezt feldolgozni. Ezzel együtt rá kellett ébrednie, hogy az életstílusán is változtatnia kell. Ma már lazábban él, bár most sem jár éjjel-nappal bulizni, ám a korábbi görcsökön lazítva marad energiája az úszáson kívül másra is.
„Szombatonként belefér egy mozi, egy kis kimozdulás. Kevesen tudják, hogy telefon és számítógép őrült vagyok. Támogatómnak a T-Mobile-nak köszönhetően tele vagyok a legújabb kommunikációs eszközökkel. Ez azért is jó, mert a felkészülési időben sem vagyok elzárva a világtól, hiszen T-Mobile mobilinternettel az edzések után ugyanúgy chatelhetek a haverokkal mintha otthon lennék. Fontos a suli is, informatikát tanulok a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen. Szóval ma már nem forgolódom az ágyban esténként, már nem csak az úszás számít.”
Már a novemberi rövidpályás bajnokságon látszott, hogy Laci újra élvezi a versenyzést, és várja az új kihívásokat.
„Most pedig, Debrecen előtt, úgy vagyok vele: ússzunk már négyszáz vegyest, tudni akarom, mire vagyok képes!”
Well PR Ügynökség
További híreink a sport portálon: sport.mconet.biz
Sport linkajánló: sportlink.mconet.biz
Szólj hozzá a Sport fórumon: Sport - Cseh Laci Debrecenben bizonyít
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu