Sporthírek

Sport - Dicséret és kritika

Sport - Dicséret és kritika
A Ferencváros 4-2-re nyert az utolsó hazai meccsén a Cegléd ellen. Bobby Davison vezetőedző örült is meg nem is.
”Természetesen boldog lehetek, hogy az utolsó hazai mérkőzésünkön győztünk. Egy-két játékosommal nagyon elégedett voltam, ugyanakkor néhány emberrel nagyon nem. Abban a rövid időszakban, amióta én vagyok a csapat edzője, úgy érzem, az edzéseken sikerült felgyorsítani a tempót, a ritmust, de sajnos ezt a meccseken egyelőre kevéssé látom” – mondta Bobby Davison, aki külön kitért a fiatal játékosokra, mint például a 19 éves Tóth Bencére, aki már harmadjára kapott lehetőséget, és meggyőző teljesítményt nyújtott.
”Mostanában több fiatal is készül velünk, és így lesz ez a következő héten is. Bence most már olyan állapotba került, hogy 20-30 percre bármikor nyugodtan beállíthatom. A nyáron folyamatosan kaphatnak lehetőséget a bizonyításra a tehetséges utánpótláskorúak” - mondta Davison.