Sport - Disztl tanulmányi úton volt csapatánál
”Sűrű lesz a programom, hiszen nem nézelődni megyek, fel kell térképeznem az egész klub, illetve az egységeinek a működését. Persze főleg az első csapatra figyelek majd, áttekintem a vezetőedző szakmai és pedagógiai koncepcióját, de érdekes lesz megnézni az utánpótlás-csapatokat, és megismerkedni az egyik legismertebb európai klub életének mindennapjaival, irányításának titkaival.
Mivel 1989-től öt éven át az FC Bruges játékosa voltam, cseppet sem idegen számomra a klub. De más volt futballistaként élni, dolgozni ott, és mint edzőként betekintést nyerni az irányításba. Játékosként egészen mást jelentett egy-egy edzés, mint most, gyakorló szakvezetőként.
Akkori kapusunk, Dani Verlinden most a gárda kapusedzője, és még játszik egy volt csapattársam, Sven Vermant. Akkor ő volt a csapat benjaminja, most pedig ő a legidősebb.
Csütörtökön és pénteken edzéseket nézek, az első csapat és a korosztályos együttesek tréningjeit figyelem meg. Szombaton utánpótlás-meccseken leszek, vasárnap pedig a városi rangadóra, az FC Bruges - Cercle Bruges derbire látogatok ki.
Remélem, elleshetek majd néhány szakmai titkot, és kaphatok hasznos tanácsokat az edzőktől. Biztos vagyok abban, hogy látok majd újdonságokat, és ez nem csak az első csapatra igaz, hanem az utánpótlás-együttesekre is” – mondta belgiumi előtt Disztl László.