Sport - Drámai csatában a Vasas-Corrado a magyar bajnok!
Parádés volt a végjáték a 2008-as strandfoci NB I-ben, hiszen a döntő szenzációs izgalmakat hozott. A nyíregyházi viadal fináléjában a Vasas-Corrado (képünkön) és a Goldwin Pluss találkozott egymással, és sokáig úgy tűnt, a Goldwin diadalmaskodik.
A tavalyi GP-győztes együttes az első harmad után 3-0-ra, a másodikat követően 5-2-re vezetett, a Corrado azonban hatalmas hajrába kezdett, fokozatosan dolgozta le hátrányát, és két perccel a befejezés előtt egyenlített.
Az 5-5-ös eredmény azt jelentette, hogy hosszabbítás következett, de ott már nem született újabb gól, így büntetők döntöttek, melyeknél a Corrado koncentrált jobban, és Horváth Attila találatával megszerezte az első helyet.

A meccs egyébként az egyik oldalon Ughy Márk, a másikon pedig Fekete Tamás parádéját hozta, előbbi ugyanis négy, míg utóbbi öt gólt szerzett, vagyis a Goldwinból ezúttal csak ő volt eredményes!
A bronzmérkőzés érdekessége az volt, hogy a Film Seco & Mad-Dogs kapusa, Nagy Endre sérülés miatt nem játszhatott a Nemzeti-Tiszafüred ellen, így az amúgy mezőnyjátékos Szentes Tamás védett.
A gólzáporos összecsapást 12-9-re a Nemzeti nyerte, így a 2007-es bajnok fürediek a bronzéremmel vigasztalódhattak.
A gólkirály nem meglepő módon Ughy Márk és Fekete Tamás lett, akik mindketten 17 alkalommal voltak eredményesek. Salamoni döntés született azzal, hogy a bajnokság legjobb játékosának járó különdíjat is megkapta a két kiváló strandfocista.
A legjobb kapusnak Nagy Endrét (Film Seco), a legsportszerűbb csapatnak pedig a Bonyhád FC-t választották.
A díjakat Dr. Róka Géza, az MLSZ versenyigazgatója adta át.
Fotó: strandfoci.hu
MCOnet - Mobilpress - strandfoci.hu