Sport - Drogbáék hibátlanul a negyeddöntőben. Elefántcsontpart mellett Nigéria jutott a legjobb nyolc közé
Elefántcsontpart már az előző fordulót követően bebiztosította helyét a legjobb nyolc között, de a gárda ennek ellenére Malival sem bánt kesztyűs kézzel. Didier Drogba révén már a 9. percben előnybe kerültek az Elefántok, akik a mérkőzés hátralévő idejében is aktívabbnak bizonyultak. Mali válogatottja csak a második félidő elején jelentett némi veszélyt a rivális kapujára, de az egyenlítés elmaradt, Elenfántcsontpart pedig büntetett. Az 50. percben az előrehúzódó védő, Marc Zoro fejelt újabb gólt, majd a hajrában Boubacar Sanogo adta meg a kegyelemdöfést az ellenfélnek. Drogba és társai így százszázalékos teljesítménnyel vették a csoportkört és magabiztosan várhatják a folytatást.
Nigériának mindenképpen győznie kellett az utolsó fordulóban Benin ellen, hogy bebiztosítsa nyolcaddöntős helyét, ennek ellenére sokáig alig forogtak veszélyben a kapuk a találkozón. A második félidő elején John Obi Mikel egy kipattanót követően mégis megszerezte a vezetést a Szuper Sasoknak, majd a 86. percben Yakubu Ayegbeni biztosította be a győzelmet és vele a továbbjutást.
Afrikai Nemzetek Kupája, B-csoport, 3. forduló:
Elefántcsontpart-Mali 3-0 (1-0)
Gól: Drogba (9.), Zoro (60.), Sanogo (85.)
Nigéria-Benin 2-0 (0-0)
Gól: Mikel (52.), Yakubu (86.)
A B-csoport végeredménye:
1. Elefántcsontpart 3 mérkőzés/9 pont 8-1-es gólkülönbség
2. Nigéria 3/4 2-1
3. Mali 3/4 1-3
4. Benin 3/0 1-7
sportforum.hu
További híreink a sport portálon: sport.mconet.biz
Sport linkajánló: sportlink.mconet.biz
Szólj hozzá a Sport fórumon: Sport - Drogbáék hibátlanul a negyeddöntőben. Elefántcsontpart mellett Nigéria jutott a legjobb nyolc közé
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu