Sporthírek

Sport - Elbúcsúztatták a Dakar-rali résztvevőit. A versenyzők január 2-én követik a gépeiket

Sport - Elbúcsúztatták a Dakar-rali résztvevőit. A versenyzők január 2-én követik a gépeiket
Sport - A 2008-as Dakar-rali hivatalos rajtjára január 5-én kerül sor Lisszabonban.

A mai napon a Parlament előtt elbúcsúztatták a 2008-as Dakar magyar résztvevőit, így a Technosport csapat versenyzőit, a Kis Sándor-Czeglédi Péter alkotta duót valamint a Kovács Miklós-Sipos Tamás-Tóth Tamás triót. A mínusz 6 fokos budapesti télből a mai napon elindultak a technikák Lisszabonba, míg a versenyzők január második napján repülővel követik őket.

Kis Sándor és Czeglédi Péter a már jól ismert Autoport Evo IV-es autójukkal vág neki a több, mint 9000 kilométeres távnak. A versenyautó a magyar bajnoki címet hozó szezont követően alapjaitól fel lett újítva.

A Kovács-Sipos-Tóth csapat természetesen a Scania versenykamionnal áll a rajtvonalhoz. A kvartettnek mindössze a harmadik közös versenye lesz a 2008-as Dakar, tehát a hangsúly abszolút a tanuláson és a tapasztalatszerzésen van!

A 2008-as Dakar a Technosport versenyzői számára január 3-án a gépátvétellel kezdődik, majd 5-én a hivatalos rajttal és az első szakasszal folytatódik!

sportforum.hu

További híreink a sport portálon: sport.mconet.biz

Sport linkajánló: sportlink.mconet.biz

Szólj hozzá a Sport fórumon: Sport - Elbúcsúztatták a Dakar-rali résztvevőit. A versenyzők január 2-én követik a gépeiket

A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu