Sporthírek

Sport-Ez nem a válogatott volt

Sport-Ez nem a válogatott volt
Várhidi Péter úgy kommentálta a nem túl sikeres zalaegerszegi mérkőzést a Napkelte adásában, hogy valójában nem a magyar válogatott állt ki a szlovének ellen, hiszen a sérülések miatt az igazán húzójátékosnak számító csapattagok nem léptek pályára, s most olyanok kaptak játéklehetőséget, akiknek eddig nem volt alkalmuk bizonyítani – s most kiderült, nem képviselnek olyan minőséget, amely nemzetközi szinten megállná a helyét.
„A megszokott támadósorunk - Gera, Hajnal és Dzsudzsák - teljesen hiányzott az ék mögül, és Buzsáky pedig sérülten szerepelt. Huszti volt az egyetlen olyan, aki a minőséget képviseli az akciók építése során, de ő nem volt tagja a tavaly őszi csapatnak. Ettől függetlenül gyengén futballoztunk, többféle szerkezettel is próbálkoztunk, ám gólhelyzetet nem tudtunk kialakítani” – olvasható a szövetségi kapitány nyilatkozata az MLSZ honlapján.

A játék tanulsága, hogy az odaajándékozott gól ellenére a védekezés lényegesen sikeresebbnek tekinthető Várhidi szerint, mint az elmúlt időszakban, ám Hajnalt és Gerát jelenleg nincs olyan, aki helyettesíteni tudná.


Szieben Rita

Sportlife Média