Sporthírek

Sport - Igaly lufikra vadászott

Sport - Igaly lufikra vadászott
A Sláger rádió Bumeráng című reggeli műsorában Igaly Diána új oldaláról mutatkozott be. Athén skeetlövő olimpiai bajnoka szöggel ékesített sisakban lufikra vadászott – ugrálva.
”A Bumeráng sárvári adásának vendége voltam – mesélte Igaly Diána, miközben éppen a fegyverellenőröket várta. – Nagyon jól éreztem magam, a műsorvezetőkkel beszélgettünk sportlövészetről és sok mindenről. Levittem magammal a rugós rendszerű, úgynevezett kangoo cipőt, mire Bochkor Gáborék kitalálták, hogy mérkőzzek meg egy hallhatóval. Védősisakot kaptunk a fejünkre, a sisakból pedig egy nagy szög állt ki, és felfüggesztett lufikat kellett kipukkasztgatni. Jól ment, de a közönség soraiból kiválasztott lánynak méginkább, így ő győzött” – mondta Igaly, aki a vidám percektől eltekintve kemény munkával készül a pekingi olimpiára. Nemrég érkezett haza a ciprusi edzőtáborból, a húsvétot itthon tölti, utána utazik Olaszországba, ott folytatja a felkészülést.