Sporthírek

Sport - Így állunk az olimpiai kvótákkal. Eddig összesen 85 magyar sportoló szerzett jogot az olimpiai részvételre

Sport - Így állunk az olimpiai kvótákkal. Eddig összesen 85 magyar sportoló szerzett jogot az olimpiai részvételre
Sport - Várhatóan százhetven-száznyolcvan versenyzőnk lesz Pekingben.

Eddig összesen 85 magyar sportoló szerzett jogot az olimpiai részvételre, illetve teljesitette az A és B nevezési szintet.

Az már biztosnak látszik, hogy az athéninál kevesebb magyar szereplője lesz a játékoknak, várhatóan a 2000-es sydney-i csapatlétszámához hasonló nagyságú küldöttségünk utazhat az olimpiára.

Néhány sportágban már lezárultak a kvalifikációs lehetőségek, ám a legtöbb sportágban még az idén is nyilik lehetőség a részvételi jog megszerzésére, illetve a nevezési szintek teljesitésére.

Asztalitenisz:
Húsz férfi és női sportoló a világranglista alapján már olimpia résztvevő. Közöttük találjuk Tóth Krisztinát is.
A következő megmérettetés az európaiak számára az áprilisi európai selejtező (Nantes, 11-11 kvótahely), majd a májusi világselejtező Budapesten (2-2) lesz.

Atlétika:
A nevezési szintek teljesitésének végső határideje július 23.

Birkózás:
A kvalifikációs versenyek időpontja és szinhelye:
1. verseny: szabadfogás Martigny április 19-20., kötöttfogás Tunisz május 10-11., női: Edmonton május 17-18 (4, 4, 2)
2. verseny: szabadfogás Varsó máj. 3-4., kötöttfogás Újvidék, május 24-25., női: Happarada, május 31-június 1. (3, 3, 2)

Evezés:
Világ Kupa, Luzern, június 15-18., 85 evezős, 28 hajó szerezhet még indulási jogot.

Íjászat:
Európa-bajnokság, Vittel, május 16.(3-3)
Végső kvalifikációs verseny Boé, június 23-29. (5-5 )

Cselgáncs:
Folytatódnak az európai pontszerző kvalifikációs viadalok. A sorozat az Európa-bajnoksággal zárul Lisszabonban április 11-13-án. Az eredmények értékelésével kialakult ranglisták alapján súlycsoportonként további 9 férfi és 5 női versenyző biztosithatja részvételét a játékokra. Jelenleg Csernoviczki Éva és Bor Barna helyzete biztató.

Kajak-kenu:
Európai kvalifikációs verseny: Milánó május 15-18.). Egy nemzet képviseletében a 12 versenyszámban összesen 23 sportoló vehet részt.
Eddig 14 magyar versenyző és 11 hajóegység (csak a C 1 500 számban nem sikerült) szerezte meg az indulás jogát.

Kajak-slalom:
Európa-bajnokság: Krakkó május 9-11.

Kerékpár:
BMX-ben május 31-én, a női országúti szakágban június 1-jén zárják le a ranglistákat, alakitják ki a mezőnyöket.
Pálya szakág: Koppenhága, az utolsó Világ-Kupa futam (február 15-17.) helyszine, majd a manchesteri, világbajnokság (március 27-30.) után alakul ki a végleges olimpiai mezőny.

Kézilabda:
A férfiak a január 17-27. közötti Európa-bajnokságon folytatják Norvégiában.
Megfelelő szereplés után vehetnek részt a május 30-június 1. közötti három selejtező csoport küzdlemeinek valamelyikében, ahonnan csoportonként 2-2 válogatott szerez jogot az olimpiai részvételre.

A januári Európa-bajnokság selejtező csoportjainak beosztása:
A csoport: Horvátország, Szlovénia, Lengyelország, Csehország
B csoport: Dánia, Oroszország, Norvégia, Montenegro
C csoport: Spanyolország, Németország, Magyarország, Fehéroroszország
D csoport: Franciaország, Izland, Szlovákia, Svédország
A csoportokból 3-3 válogatott léphet tovább a középdöntőbe.
Németország világbajnoki címével már megszerezte az olimpiai kvótát. Az is biztos, hogy Lengyelország (VB2), Dánia (3), Franciaország (4), Horvátország (5), Oroszország (6), Spanyolország (7) vb-s helyezése alapján indulhat az olimpiai kvalifikációs tornán.

Ha a magyar válogatott úgy fejezi be az Európa-bajnokságot, hogy csak a fenti nemzetek előzik meg, akkor szintén részt vehet az olimpiai kvalifikációs torna egyik csoportjában. Ha a fenti nemzetek valamelyike lesz az Európa-bajnok, akkor további egy nemzet eljuthat az olimpiai kvalifikációs tornára.

A nők: válogatottunk március 28-30. között a később kijelölelndő három selejtező csoport egyikében folytatja.

Ökölvívás:
Európa számára még a 11 súlycsoportban: 48 kg (4), 51 kg (4), 54 kg (6), 57 kg (5), 60 kg (4), 64 kg (4), 69 kg (6), 75 kg (6), 81 kg (4), 91 kg (4), +91kg (4) kvótahely megszerzése lehetséges.

A két selejtező torna: Pescara február 24-március 2., és Athén április 7-14.

Eddig csak Szellő Imre (81 kg) biztositotta részvételét.

Öttusa:
Világbajnokság: Budapest május 27-június 1., ahonnan az egyéni verseny dobogósai (3 kvóta) lehetnek olimpikonok, és a június 1-jén lezárandó világranglistáról lehet még indulási jogot szerezni.

A férfiaknál már biztositottuk a lehetséges 2 helyet, a hölgyeknél még 1 versenyző számára nyílhat lehetőség az olimpiai kvóta megszerzésére, Vörös Zsuzsanna már biztosította a helyét az olimpia 36 fős mezőnyébe.

Strandröplabda:
A nemzetközi tornák alapján kialakított ranglistát július 21-én zárják le. Ennek alapján a legjobb 24 páros (nemzetenként 2-2) indulhat az olimpián.

Súlyemelés:
Európa-bajnokság, Róma április 11-20.
A kontinensbajnoki pontverseny alapján a férfiaknál 5, a nőknél pedig 3 ország szerezhet még indulási jogot a pekingi játékokra.

Taekwondo:
Európai kvalifikációs torna: Isztambul, január 26-27.
a dobogós helyezettek előtt nyilik meg a részvétel lehetősége at olimpiára.

Tenisz:
Az olimpiai részvétel szempontjából a június 9-i világranglista a számottevő.
A férfi és a női egyes 64-es táblájára az első 48-48 helyezett kerül. A párosok 32-es mezőnyét is a világranglista alapján alakitják ki.
Szávay Ágnes jelenlegi helyezése alapján egyesben biztos olimpiai résztvevőnek tekinthető. Párosban akkor indulhat magyar duó, ha szabadkártyás lehetőséget kap Szávay mellé valamelyik másik teniszezőnk.

Tollaslabda:
A május 1-jén érvényes világranglista alapján állítják össze az olimpiai torna mezőnyét.

Triatlon:
A pontszerző Világ Kupa versenyek eredményei alapján június 1-jén lezáruló ranglista mellett a világbajnokság (Vancouver, június 15.) dobogós helyezettjei jutnak indulási lehetőséghez.

Úszás:
A gyors, mell, hát, pillangó, vegyes és váltó számokban a szintidők teljesitésének határideje július 18.

A nyíltvízi 10 km-es távon a világbajnokságon (Sevilla április 29-május 4.), továbbá a FINA kvalifikációs versenyén (Peking, május 31.-június 1.) szerezhető indulási jog.

Műugrás: Világ Kupa, Peking február 19-24. van még lehetőség az olimpiai indulás biztositására.

Vitorlázás:
Az év elején sorrakerülő világbajnokságok eredményeivel alakulnak ki az olimpiai mezőnyök.
A magyar érdekeltségü számok.

Szörf RS:X - január 10-20., Auckland, férfi kvótánk már van (Gádorfalvi Áron), a női mezőnyből heten szerezhetnek indulási jogot az olimpiára.

Finn-dingi - január 20-29., Victoria (6),
470-es osztály - január 21-30., Victoria (8 férfi egység), Laser - február 5-13.,Terrige (10),
csillaghajó - április 7-18., Miami (4)

Vívás:
Januártól folytatódnak az egyéni GP és Világ Kupa, továbbá a csapat Világ Kupa pontszerző versenyek. A ranglista március 31-én zárul.
A női tőr, a férfi kard és a férfi párbajtőr csapat, valamint Szász Emese áll biztató helyen.

Vízilabda:
A férfiak már olimpiai résztvevők.
A női válogatott február 19-24. között az olaszországi Imperiában küzd az indulás jogáért.
Attól függően, hogy afrikai nemzet élni kiván-e résztvételi lehetőségével, 3 vagy 4 kvóta talál gazdára a tornán.
A torna két csoportjának résztvevői:
"A" csoport: Brazília, Görögország, Olaszország, Oroszország, Puerto Rico, Németország
"B" csoport: Magyarország, Kazahsztán, Kuba, Csehország, Kanada, Spanyolország.

sportforum.hu

További híreink a sport portálon: sport.mconet.biz

Sport linkajánló: sportlink.mconet.biz

Szólj hozzá a Sport fórumon: Sport - Így állunk az olimpiai kvótákkal. Eddig összesen 85 magyar sportoló szerzett jogot az olimpiai részvételre

A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu