Sport - Kámforrá válnak a kínai olimpikonok?
Az illetékesek szerint kiválóan halad a pekingi olimpia szervezése: a helyszínek az ütemtervnek megfelelően, gőzerővel épülnek, a nyitó- és záróünnepségeket már javában szervezik, a költségvetés is kedvezően alakul, sőt az elmúlt hónapokban szép számú szponzorral is sikerült szerződést aláírni.
A héten a brit miniszterelnök, Gordon Brown a Nemzeti Stadionban tett látogatása után elragadtatással számolt be az építkezésekről, a történelem egyik legnagyszerűbb olimpiájának kikiáltva az idei eseményt.
A rendezés lázában égő kínai fővárosban a nagyszabású beruházások kivitelezése és a szervezés bonyodalmai közepette csupán egyetlen dologról nem esik szó, a sportolókról. A hagyományosan nagy népszerűségnek örvendő játékosoknak az utóbbi hónapokban csaknem teljesen nyomuk veszett: egyre kevesebbet hallani róluk a médiában, eltűntek a közéletből, s az igazán nagy nevekkel már a versenyeken sem találkozunk.
De mi lesz nélkülük Kína aranyból szőtt ragyogó álmaival?
Aggodalomra semmi ok: a legjobb játékosok eltűnése korántsem a játékok ellehetetlenítésére való kísérlet, sőt, ellenkezőleg, maga Peking határozott úgy, hogy az olimpikonok nyugodt felkészülését biztosítandó – és nem mellesleg külföldi kémektől tartva – elzárja sportolóit a nyilvánosság elől.
„Az olimpiával együtt jár, hogy egyre kevesebbet szerepelhetünk” – nyilatkozta a napokban Liu Hsziang, kínai sztáratléta, 110 méteren világcsúcstartó gátfutó. Olimpiai és világbajnokként Liu a Nike és a Visa reklámarcaként az egyik legismertebb sportoló az országban, ám rajongóinak őt is nélkülözniük kell augusztus végéig.
Az Egyesült Államok mellett a legtöbb éremre, s mindenekelőtt a legtöbb aranyra is esélyesnek tartott házigazda a felkészülést illetően nem vállal semmilyen kockázatot, s személyi biztonságuk garantálásán túl igyekszik mindent megtenni, hogy a versenyzőire nehezedő, kívülről érkező nyomást is a minimumra csökkentse.
„Ez az óriási nyomás pozitív, de negatív is lehet” – vallja Deng Yaping, a „verhetetlen játékos” állandó jelzőt kiérdemelt asztalitenisz-bajnok, akit nemrég a 20. század legjobb kínai sportolónőjének választottak. „Tagadhatatlan, hogy előny hazai pályán játszani, másrészről viszont meg kell felelni az itthoni közönség elvárásainak, ami nagyon nehéz dolog.”
A versenyre való hangolódás szellemében a következő hónapokban a kínai sportolók a pekingi nemzeti sportközpontba költöznek, ahol a felkészülés zavartalansága mellett biztonságuk is garantált, mivel a nap 24 órájában a katonai és a pekingi városi rendőrségi vigyáz rájuk. Ide szállásolják el a többi országból érkező mintegy 10000 sportolót és azok hivatalos kíséretét is.
Az „Egy világ, egy álom” mottót viselő, idén 29. alkalommal megrendezett nyári játékok augusztus 8-tól tizenhat napon át várják a sport szerelmeseit, 31 pekingi és hat további helyszínen.
[Forrás: OrientPress, Kitekintő]
További híreink a sport portálon: sport.mconet.biz
Sport linkajánló: sportlink.mconet.biz
Szólj hozzá a Sport fórumon: Sport - Kámforrá válnak a kínai olimpikonok?
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu