Sport - Kammererék gyorsan lerendeznék a pekingi ügyet
A MOL Világkupán 1000, 500 és 200 méteren is rendeznek futamokat a férfi K-2-ben.
Az „A”, azaz a válogatási szempontból kedvezményezett egységet mind egy, mind fél kilométeren Kammerer Zoltán és Kucsera Gábor alkotja. A tavalyi, duisburgi világbajnokságon mindkét távon a harmadik helyen értek célba, ráadásul az 1000 méteres számban 2006-ban, Szegeden vb-t nyertek. Az idei Európa-bajnokságon a kvótaszerzés miatt nem állhattak rajthoz párosban, ezért négyesben próbálkoztak, Kucsera pedig ezüstérmet szerzett 1000 méteren egyesben.
„Remélem, hogy már most ki tudjuk harcolni az olimpiai részvételt, mert jó lenne már csak Pekingre készülni. Ha jól megyünk, és a másik magyar induló leszerepel, akkor nem érdemes még egyszer megmérkőzni. Egyébként nekünk az 1000 fekszik jobban, de mindenhol bizonyítani szeretnénk ”- mondta a háromszoros olimpiai bajnok Kammerer, aki a négyesről sem szeretne lemondani. Angyal Zoltán szövetségi kapitány is úgy látja, ha olyan eredmény születik, amely egyértelműen bizonyítja, hogy sokkal jobb Kammerer és Kucsera kettőse, nem szükséges még egy összecsapással megszakítani a felkészülést.