Sporthírek

Sport-Kolonics ötödik olimpiája küszöbén

Sport-Kolonics ötödik olimpiája küszöbén
A június 5. és 7. között megrendezésre kerülő szegedi MOL Világ Kupán bizonyos számokban akár az olimpiai részvételt is ki lehet harcolni, hiszen ez a viadal az első válogató az ötkarikás játékokra.
A tavalyi világbajnokságon kvótát szerzett versenyzők „A” egységként szerepelnek, míg a „B” hajó a májusi válogató győztese. A nem olimpiai számokban a májusi megmérettetés első két helyezettje száll vízre. Sorozatunkban a kenu párosokról és négyesekről írunk, C-2-ben Kolonics Györgynek és Kozmann Györgynek már a pekingi rajt a tét.
Valamennyi versenyszámban nemzetenként két egység indulhat, C-2-ben 200, 500 és 1000 méteren, C-4-ben pedig csak 1000 méteren.

A kenu párosoknál a hazai pályán veretlen Kolonics György és Kozmann György az első számú hajó mind 500, mind 1000 méteren. A tavalyi vb-n mindkét távon versenyeztek, ráadásul fél kilométeren újra felértek a csúcsra, így ha a VK-n 500-on az első két hely valamelyikén végeznek - megelőzvén a másik magyar hajót -, már megváltották a pekingi repülőjegyet. Az idei Európa-bajnokságon csak ebben a számban álltak rajthoz, és szereztek úgy ezüstérmet, hogy előtte az egy kilométerre tréningeztek.

„Mindkét távra edzünk, hiszen mindketten szeretnénk már most pekingi résztvevők lenni. Az eddigiek alapján azt mondhatom - s ez a kontinensviadalon is látszott -, hogy akkor megyünk jól, ha előtte belelendülünk, tehát nekünk kell az elő- és középfutam. Nem lesz könnyű viadal, mivel a németeknek, és ha jól tudom, a kanadaiaknak is ez lesz a válogató ”- mondta a kétszeres olimpiai bajnok és tizenötszörös világbajnok Kolonics György, aki az ötödik olimpiájára készül.

A másik magyar VK-résztvevő, a Sáfrán testvérek - Mihály és Mátyás - megnyerték a májusi válogatót (Kolonicsék akkor egyik olimpiai távon sem versenyeztek), ráadásul az Eb-n ötödikként lapátoltak át a célvonalon (1000 méteren), még két helyet szerezvén az országnak az ötkarikás játékokra. A MOL Világkupán találkoznak először a Kolonics, Kozmann kettőssel.

200 méteren az Európa-bajnokságon harmadik Végh Attila és Kovács Gergely lesz az „A” egység, és a vb negyedik helyezett párosa, Fürdök Gábor és Horváth Gábor is hajóba térdel.

C-4-ben csak 1000 méteren rendeznek futamot, itt a válogató győztese, a tavaly 500-on és 200-on világbajnok Balázs Péter, Sarudi Pál, Joób Márton és Horváth Gábor próbál dobogóra kerülni. Ott lesz a rajtnál az elmúlt eszetndőben ezen a távon vb-bronzot nyerő hajó is, jóllehet Balázs Gábor, Mike Róbert és Metka Márton mellett - Sáfrán Mátyás helyett - ezúttal Csabai Edvin kap szerepet.


Forrás: MKKSZ/Ganczer Gábor/SLM