Sport-Liga Kupa: FC Tatabánya - FC Sopron 8:1
Ma rendezték a Liga Kupa hatodik fordulóját, ahol a csapatunk az FC Sopron gárdáját fogadta. A mérkőzésre alig 100 ember volt kíváncsi, de aki kijött az jól szórakozott, hiszen a Tatabányai csapat remek teljesítményt nyújtott.
Az első percek hazai rohamokkal indultak, aminek köszönhetően a nyolcadik percben Hajdú találatával előnyhöz jutottunk. Négy percre rá kiegyenlített a vendég együttes. Ezek után már csak csapat volt a pályán. A huszonhatodik percben közvetett szabadrúgásból jutott a „bányász” újból vezetéshez. Az első félidőben még két gólt lőttünk, így megnyugtató négy egyes állással mehetek piheni a csapatok. A második félidőben először Farkas Viktor majd Kriston Attila vette be a csere kapus Fentős kapuját. A hatvan kettedik percben tíz embere fogyatkozott a Tatabánya, mert sérülést szenvedett Balogh Zoltán, és mivel már az összes cseréjét kihasználta Borbély László nem tudott mást behozni helyette. A fiúkat nem zavarta, hogy eggyel kevesebben vannak pályán, a hatvanharmadik és végül a nyolcvankilencedik percben is betaláltak amivel kialakult a 8:1-es végeredmény. Ezzel a megszerzett három ponttal biztos tovább jutók a D-csoportból. Szép volt fiúk!