Sport - Lovagkeresztet kapott Talmácsi
Magas állami elismerést kapott pénteken a „leggyorsabb” magyar. Talmácsi Gábor Bajnai Gordontól vette át a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje Kitüntetést. A miniszter elmondta: Talmácsi sikere valóban egyesítette a nemzetet, és erre nem sok példa akad manapság. Tehetségével, tetteivel, szerénységével, sportága és ellenfelei iránti közismert tiszteletével, igazi példaképként viszi jó hírünket a világba.
Sólyom László a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje Kitüntetést adományozta Talmácsi Gábornak, a motorsportban szerzett felbecsülhetetlen érdemei elismeréseként.
Az elismerést pénteken Bajnai Gordon, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium vezetője adta át a 2007. évi Gyorsasági Motoros Világbajnokság 125cc. géposztályának világbajnokának.
Az ünnepségen Bajnai Gordon elmondta: a sport jóval több, mint megmérettetés, az a nemzeti kultúra, az identitástudat része.
Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter köszöntőjében hangsúlyozta:
„Talmácsi Gábor ma milliók kedvence. Olyan egyöntetű szeretet és tisztelet árad felé, amely kevés magyarnak jut osztályrészül. Sikere valóban egyesítette a nemzetet, és erre nem sok példa akad manapság. Talmácsi Gábor tehetségével, tetteivel, szerénységével, sportága és ellenfelei iránti közismert tiszteletével, igazi példaképként viszi jó hírünket a világba.”
A sportügyeket felügyelő miniszter, Bajnai Gordon pohárköszöntőjében azt kívánta világbajnokunknak, hogy civil élete során, az előtte álló évtizedekben is hasonló sikereket érjen el, mint az idei világversenyen.
OrientPress - MCONET
További híreink a sport portálon: sport.mconet.biz
Sport linkajánló: sportlink.mconet.biz
Szólj hozzá a Sport fórumon: Sport - Lovagkeresztet kapott Talmácsi
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu