Sporthírek

Sport - Luxusfalu Pekingben

Sport - Luxusfalu Pekingben
A MOB küldöttség vezetőit, Kamuti Jenő MOB-főtitkárt és Molnár Zoltán csapatvezetőt tájékoztatták arról, hogy a magyar olimpiai csapatot augusztus 6-án (szerdán) helyi idő szerint 18 órakor fogadják az olimpiai faluban és a hagyományos ünnepség során a magyar himnusz akkordjaira vonják fel a piros-fehér-zöld zászlót.
A magyar csapatot augusztusban az eredeti megbeszélés szerint a központi étterem és a versenyzőket szállító autóbuszpályaudvar közelében, egy kilenc emeletes épületben helyezik el. A szomszédban az oroszok és a balti államok sportolói kapnak helyet, ami Molnár Zoltán csapatvezető véleménye szerint kedvező, hiszen olyanok laknak majd csapatunk mellett, akik a mieinkhez hasonlóan elsősorban az eredményes szereplésre összpontosítanak, nem kell tartani a bulizóktól. ”Egyetlen korábbi olimpiai szálláshelyhez sem hasonlítható, mintha valami luxus lakópark igényes bérlői számára építették volna. A légkondicionált lakásokban tágas társalgó várja a versenyzőket. Egy-egy lakásban három illetve hat kétágyas szoba van. Négy versenyzőre jut egy-egy nagyszerűen felszerelt fürdő, amelynek csempézését bárki szívesen fogadná saját lakásában” – mondta Molnár Zoltán.